A DK-s vezetésű kerületek eltaktikázták az állami rezsitámogatást

Százmilliós nagyságrendű központi kompenzációtól esett el hat budapesti kerület.

Magyar Nemzet
2023. 01. 03. 11:21
20220822 Budapest A Ferencvárosi Önkormányzat rendkívüli ülése. fotó: Mirkó István (MI) Magyar Nemzet képen: Baranyi Krisztina polgármester Fotó: Mirkó István
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gyurcsány Ferenc pártjának fővárosi polgármesterei (illetve a már egyértelműen idesorolt Déri Tibor újpesti polgármester is) láthatóan szélesebb körű politikai játszma erőpróbájaként tekintettek a szóban forgó rezsikompenzációra – hívja fel a figyelmet a lap. Azt kérték, hogy a III., IV., XI., XV. és XVIII. kerület polgármestereit egyszerre fogadja a kormánybiztos, hogy az ajánlattételkor ne játsszák ki őket egymás ellen.

A pénz lehívása érdekében a kért adatokat beküldték, most pedig Láng Zsolt szóbeli ígéretének megfelelően arra várnak, hogy írásban kapják meg a kormányzati ajánlatot. Bár a személyes egyeztetéstől való távolmaradást a kancelláriaminiszter úgy értékelte, hogy ezek a kerületek nem igényelték a támogatást, Szaniszló szerint sehol nincs előírva, hogy csak személyesen lehet a kormány képviselőjével kapcsolatot tartani. A hétfő este nyilvánosságra hozott kormányzati támogatásokról szóló dokumentum mindenesetre világossá tette, hogy a DK legtöbb polgármestere eltaktikázta magát. Újpest és négy DK-s kerület ugyanis egy fillért sem kapott.

Erzsébetváros polgármestere, az ugyancsak DK-s Niedermüller Péter azonban helyesebbnek látta, ha személyesen lobbizik a VII. kerületi óvodák, bölcsődék, egyéb kerületi intézmények rezsikönnyítéséért. Különutas együttműködése nyomán több mint 300 millió forinttal sikerült a VII. kerület működési költségeit csökkenteni. A kormányzat ezzel a döntésével üzenetet is küldött a fővárosban pozícióit erősíteni kívánó pártnak, hogy nem lesz partner a politikai taktikázásokban – mutat rá az Index.

A legnagyobb összegű rezsikompenzációt, 762 millió forintot a fideszes vezetésű Csepel, a legkisebbet pedig (76,7 milliót) a momentumos VI. kerület kapta – ismertette a lap.

Borítókép: Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere (Fotó: Mirkó István)

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.