A versenyhivatal több mint 2,2 milliárd forintnyi bírságot szabott ki az idén
Az elmarasztalt cégek mintegy 250 millió forint fogyasztói kompenzációt vállaltak.
Az elmarasztalt cégek mintegy 250 millió forint fogyasztói kompenzációt vállaltak.
A magas infláció mögött részben egyes cégek megnövekedett nyereségéhsége állt.
Rigó Csaba Balázs egy interjúban arról beszélt, hogyan járult hozzá az árfigyelő az egy számjegyű adat eléréséhez.
Népszerű termékekkel bővülhet az árfigyelő, és újabb bolthálózatok is csatlakozhatnak hozzá.
Rigó Csaba Balázs: A béke szolgálná legjobban az árstabilitást és az alacsony inflációt.
Az indulása óta több mint 650 ezer látogató kereste fel az online árfigyelő weboldalát – mondta a GVH elnöke.
Együttműködési megállapodást írt alá pénteken a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), az Igazságügyi Minisztérium és a Miniszterelnökség.
Tenni kell azért, hogy a csatlakozásra váró, illetve a csatlakozás különböző szakaszaiban járó országok magukénak érezzék az uniós értékeket, valamint azért, hogy ez az elkötelezettség tükröződjön a nemzeti jogszabályokban is.
Támogatja a Gazdaságfejlesztési Minisztérium a Gazdasági Versenyhivatal online árfigyelő adatbázisának kialakításáról szóló javaslatot.
A két intézmény minden eszközzel fellép az árstabilitás helyreállítása és megőrzése érdekében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az Atlético Madrid a 95. percben szerzett góllal győzött 2-1-re a Barca otthonában.
Érdemes havas esőre, havazásra készülni.
Jemen partjainál végrehajtott bevetése során az amerikai hadsereg véletlenül lelőtte egyik saját vadászgépét a Vörös-tenger felett.
Mi köze a politikának a pszichiátriához? Jó esetben semmi. Ám ez most nem jó eset.
Megrázó nyilatkozatot tett a Magyar Nemzetnek egy Magdeburgban élő magyar nő a terrortámadás után.
Aranyköpések az utca emberétől.
Kifejezetten színes a felhozatal.
Nem zörög a haraszt…
A feljutó helyen telelő Kazincbarcika vezetőedzője, Erős Gábor szerint a magyar edzők több türelmet érdemelnének.
Több mint százmillió amerikai kel útra a karácsony és újév körüli időszakban – derül ki az amerikai autóklubok szövetségének (American Automobile Association - AAA) előrejelzéséből.
Az elnökség ideje alatt számos kulturális eseményre és kiállításra került sor.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.