A versenyhivatal több mint 2,2 milliárd forintnyi bírságot szabott ki az idén

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az elmarasztalt cégek mintegy 250 millió forint fogyasztói kompenzációt vállaltak.

2023. 12. 30. 11:48

A szervezet 2023-ban is aktív versenyfelügyeleti tevékenységet végzett: az idén lezárult eljárásokban a GVH Versenytanácsa összesen több mint 2,2 milliárd forint bírságot szabott ki, az elmarasztalt cégek pedig ezen felül – a versenyhatósági vizsgálatok eredményeként – mintegy 250 millió forinttal kompenzálták a fogyasztókat.

Az idén is több kartell felszámolását fejezték be a versenyhatóság szakemberei, ilyen volt a több mint háromszázmillió forintos bírsággal zárult eljárás, amelyben az ország egészét érintő közúti kartellt tárt fel a szervezet.

Példaként hozták a budapesti menetrend szerinti hajójáratok üzemeltetésére kiírt közbeszerzés elnyerésére szerveződött, dunai hajós cégek között létrejött tiltott együttműködés feltárását is. Utóbbi ügyben a GVH Versenytanácsa a bírságcsökkentést is visszavonta, mert kiderült, hogy a kartellező hajós cégek csak színlelték az együttműködést a versenyhatósággal. Kiemelték, hogy 2023-ban az összes bírságcsökkentés mértéke mintegy 827 millió forint volt.

A GVH Versenytanácsa 2023-ban 89 ügyet zárt le, ami nagyságrendileg megegyezik a tavaly lezárt ügyek számával. A szervezet 2023-ban is határozottan fellépett a technológiai óriásvállalatokkal szemben. Ennek egyik jó példája, hogy november végén lezárta a TikTok vizsgálatát, amelynek során globális hatású eredményeket ért el. A nemzeti versenyhatóság jelenleg is vizsgálja a Rakuten-csoportba tartozó Viber magatartását, 2023 júliusában pedig eljárást indított a Microsofttal szemben – írták. Kiemelték azt is, hogy Rigó Csaba Balázs márciusban javaslatot tett az online árfigyelő rendszer létrehozására, amely július 1-jétől az árak összehasonlíthatóságával és erőteljes versenyélénkítő hatásával – a kormányzati és más intézkedések mellett – hozzájárult az élelmiszer-infláció jelentős mértékű csökkenéséhez, az infláció egy számjegyűre történő leszorításához.

Borítókép: illusztráció (Fotó: MTI/Róka László)
 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.