Összeállhat egy zöld vállalat egy olajmultival?
A világ legnagyobb olajvállalata, a Saudi Aramco és Kína zöld technológiai óriása, a BYD szövetséget kötöttek egymással.
A világ legnagyobb olajvállalata, a Saudi Aramco és Kína zöld technológiai óriása, a BYD szövetséget kötöttek egymással.
Az olajkitermelő országok abban érdekeltek, hogy az árak magasan maradjanak, a termelés pedig alacsonyan.
Visszavette a vezetést a világ legnagyobb tőzsdei cégeinek rangsorában a Saudi Aramco.
A Saudi Aramco remek évet zárt, és ezután jüanban is elfogadná a vételárat.
A cég azonban már nem a világ legnagyobb tőzsdei társasága, ketten is megelőzték.
A nyugati világ legnagyobb szénhidrogén-vállalatai komoly lépéshátrányba kerültek a keleti versenytársaikkal szemben.
Ahhoz képest nem rossz a cég eredménye, hogy az első évét zárta le a tőzsdén, amikor még negatív olajár is előfordult.
Ha megfékezhető a járvány, feloldhatók a korlátozások, ami több téren is az olaj és az üzemanyagok iránti keresletet indukálja.
Már csaknem egy évtizede a nagy amerikai technológiai cégek közül került ki a világ legnagyobb tőzsdei vállalata.
Véget ért az OPEC és Oroszország által vállalt kitermelés-visszafogás, így mindenki annyi olajat ad el, amennyit akar és tud. Szaúd-Arábia árháborúba kezdett, hatalmasat zuhant az olajár.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az ukrán elnök újabb fegyvereket kért.
Mennyivel szegényebb lenne a világ nélküle...
Ez izgalmas mérföldkő a magyar tudományos élet számára.
Végül mégsem volt kérdés, hogy a világ egyik legjobb kapusa lesz győztes csapat tagja.
Bart De Wever belga szövetségi miniszterelnök pénteken élesen bírálta a komolyzenei Flandriai Fesztivál szervezőinek döntését, amelynek értelmében elmarad a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra tervezett genti fellépése az izraeli karmester, Lahav Shani személye miatt.
A kontinenstorna talán legjobb csapata esélyt sem adott ellenfelének, huszonnégy év után jutott be a döntőbe.
Az elnök csütörtökön újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy „egyszerűen szét kell verni” a „radikális baloldali őrülteket”.
Bart De Wever belga szövetségi miniszterelnök pénteken élesen bírálta a komolyzenei Flandriai Fesztivál szervezőinek döntését, amelynek értelmében elmarad a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra tervezett genti fellépése az izraeli karmester, Lahav Shani személye miatt.
A kontinenstorna talán legjobb csapata esélyt sem adott ellenfelének, huszonnégy év után jutott be a döntőbe.
Az elnök csütörtökön újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy „egyszerűen szét kell verni” a „radikális baloldali őrülteket”.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.