Mintegy nyolcvan százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest a Saudi Aramco nettó nyeresége az első negyedévben. A 39,5 milliárd dolláros eredmény a legmagasabb negyedéves eredmény azóta, hogy a cég részvényeit tőzsdére vezették. A hatalmas eredmény elérését több tényező segítette: egyrészt a magas olajár,ami már év elején is nyolcvan dollár fölött volt, majd az Ukrajna elleni februári orosz támadás hatására bőven száz dollár fölé ment, és azóta is ott van. Emellett a finomítói marzsok is szélesek voltak az időszakban, és végül ugyancsak a háború miatt van egy extra profitot okozó tényező: az európai országok igyekeznek minél kevesebb orosz olajat vásárolni, a kereslet így igen erős a szaúdi olaj iránt is.
Maga a cég már egyenesen úgy fogalmazott a jelentés publikálását követően, hogy céljuk a hatalmas kereslet kielégítése, mégpedig megfizethető és fenntartható módon, gyakorlatilag a biztonságos ellátás megszervezése a vevők számára.
Ilyen helyzet pedig ritkán van: a sorban álló vevők udvarolnak az eladóknak. Normális körülmények között ilyenkor egyszerűen feljebb megy az ár, csökken a kereslet és beáll a piaci egyensúly, most azonban az orosz olaj vásárlását sok ország szeretné leépíteni, emiatt a máshonnan származó olaj iránti kereslet nagy. Ebben a helyzetben nem tud még feljebb menni az ár (szerencsére), mivel az oroszok megpróbálják eladni az olajukat hatalmas árengedménnyel, ami sok vásárlónak vonzó, így a világban jelentkező teljes keresletet csökkenti.
A helyzet tehát rendkívül kedvező a Saudi Aramco számára, és természetesen nem tudni, hogy ez meddig lesz így, az aranykor hatása a részvény iránti keresletben is érződik, részben ennek köszönhető, hogy
múlt héten 2,43 milliárd dolláros piaci kapitalizációval a cég újra többet ért, mint az évek óta első helyezett Apple.
Ebben persze az is szerepet játszott, hogy az amerikai részvényárak a szigorodó jegybanki monetáris politika miatt csökkennek, azonban maga a Saudi Aramco részvénye csak az év eleje óta 15 százalékkal drágult.