Tavaly sok más iparág mellett az olajszektornak is nehéz éve volt, mivel márciusban, a koronavírus-járvány világméretűvé válásakor a különféle korlátozások miatt összeomlott a világ olajfogyasztása, zuhanni kezdett az olajár, sőt átmenetileg még negatív tartományba is került a határidős tőzsdei jegyzés. Az olajkitermelő országok végül jelentős kitermelés-csökkentésben egyeztek meg,
melyből Szaúd-Arábia különösen nagy részt vállalt,
így a kitermelt és értékesített mennyiség is jelentősen csökkent.
Ezek fényében nem meglepő, hogy a világ egyik legnagyobb tőzsdei vállalata, a Saudi Aramco nyeresége 44 százalékkal csökkent 2019-hez képest. Az olajár az év második felében már stabilan emelkedett, a kereslet fokozatosan növekedett különösen a járványt gyorsan letudó Kína részéről, így ez az időszak részben kompenzálta a tavaszi veszteséges időszakot. A cég vezetője a valaha látott legnagyobb kihívásként értékelte a múlt év eseményeit. Mindazonáltal fenntartották a korábban megszokott gigantikus, összesen 75 milliárd dolláros osztalékot, feltehetően abból indulva ki, hogy ez az év eddig egész jól alakul, köszönhetően a válság előtti szintekre emelkedő olajáraknak.

Fotó: Reuters
Konkrét számokban kifejezve: a tavalyi nyereség 49 milliárd dollár volt, míg 2019-ben 88,2 milliárd. A szokásos osztalék kifizetése így a tartalékok javára, esetleg részben hitelfelvételből történik, de a cégvezér szerint a vállalat olyan stabil és rugalmas, hogy ez egyáltalán nem okoz gondot. Ráadásul költségcsökkentéseket is végrehajtanak a hatékonyság javításáért: a működési költséget 35 milliárd dollárra tervezik csökkenteni a korábbi 40-45 milliárdról.
Nem minden olajvállalat tudta ilyen sikeresen kezelni a múlt évet: a legnagyobb amerikai társaság, az Exxon Mobil történetének az első veszteséges évéről számolt be. Meglepően jól bírta viszont az évet a Mol, igaz, hogy a hazai olajvállalat a várható hosszabb távú keresletcsökkenés miatt már amúgy is kisebb súlyt helyez a kitermelésre és a feldolgozásra,
inkább a vegyiparra és a fogyasztói szolgáltatásokra fókuszál.
A Saudi Aramco ugyanakkor viszonylag alacsony kitermelési költsége miatt még sokáig a piac meghatározó szereplője marad, kis túlzással azt mondhatjuk, hogy ez lesz az utolsó cég, amelyik lehúzza a rolót, ha egyszer véget ér az olajkorszak.