Közzétette negyedik negyedéves és egyben tavalyi egész éves jelentését a Mol. A szenzációs harmadik negyedévet nem sikerült megismételni, ez azonban érthető annak tükrében, hogy a járvány második hulláma miatt komoly korlátozásokkal kellett szembesülni, a fogyasztói szolgáltatások üzletág azonban remekelt. Ez annyiban különösen kedvező, hogy az olajipartól való egyoldalú függést pont ez az ágazat fogja leginkább mérsékelni a társaság tervei szerint.
A negyedéves számok alulmúlták az elemzői várakozásokat, a menedzsment azonban elégedett az általa kiemelten figyelt, újrabeszerzési árakkal becsült úgynevezett tiszta EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) számával, amely a negyedik negyedévben 464 millió dollár (140 milliárd forint) lett. Az egész évben ugyanez az adat 2,05 milliárd dollár (630 milliárd forint) volt. A társaság 2021-ben 2,3 milliárd dollár körüli EBITDA-ra számít, mivel véleményük szerint a makrogazdasági környezet részben normalizálódhat.
Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója elmondta:
„Több mint kétmilliárd dollár EBITDA-t termeltünk 2020-ban, és bár az eredményünk alacsonyabb volt 2019-hez képest, a válságra adott gyors reakciónknak köszönhetően még nagyobb szabad pénzáramot generáltunk, mint amit a Covid előtti célkitűzésünkben meghatároztunk.”
Ami az egyes üzletágak egész éves adatait illeti: a kutatás-termelés (upstream) szegmens EBITDA-ja 689 millió dollár (210 milliárd forint) volt, ami 34 százalékkal alacsonyabb az előző évhez képest. A feldolgozás és kereskedelem (downstream) 2020-as újrabeszerzési árakkal becsült „tiszta” EBITDA-ja 15 százalékkal csökkent, és 740 millió dollárt (229 milliárd forintot) tett ki. A gázszállítási üzletág 2020-ban 201 millió dollár (62 milliárd forint) EBITDA-t ért el, ami nyolc százalékkal magasabb, mint 2019-ben.
A húzóerőt a fogyasztói szolgáltatások üzletág jelentette: EBITDA értéke 2020 negyedik negyedévében 23 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, éves szinten pedig minden idők legmagasabb, 510 millió dolláros (156 milliárd forintos) eredményét produkálta 2020-ban, ami nyolc százalékkal magasabb a 2019-es eredménynél. A nem üzemanyag típusú tevékenységek kiépítése a járványhelyzet ellenére is folytatódott: míg 2019 végén 877 Fresh Corner volt a régióban, addig ez a szám 955-re emelkedett 2020 végére.