Stresszhormon-túltengés: innen tudhatja, ha magas a kortizolszintje, és így tehet ellene
A legfontosabb az, hogy hallgassunk a testünk jelzéseire.
A legfontosabb az, hogy hallgassunk a testünk jelzéseire.
Eltérő kulturális megítélés keleten és nyugaton
Szakértők szerint számos gyakori szembetegség, szemprobléma oka valójában a stressz, ezért érdemes kiemelten figyelni látószervünk rejtett üzeneteire.
Az utasok elmondták, hogy volt néhány szabad ülés a gépen, de a személyzet nem ajánlotta fel, hogy átüljenek azokra. Ami ezek után történt, arra senki sem gondolt.
Bizonyára önnel is előfordult már, hogy nagyon megkívánt egy ételt, és hiába állt ellen, mégsem tudott szabadulni ettől a gondolattól. Ha az vigaszt jelent, akkor ezzel egyáltalán nincs egyedül.
A folyamatos súlyingadozás testileg és lelkileg egyaránt megterhelő, sőt hosszú távon egészségtelen és káros.
Hasznos tanácsok, hogyan élhetjük meg az ünnepet.
A gyerekkori traumák, az öröklött családminták és környezeti hatások is befolyásolják, meddig élünk.
Ők már csak tudják, mi fán terem a stressz.
A szülők mellett a pedagógusoknak is fontos szerepe van.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az MS mester és kora című tárlatot eddig több mint ötvenezren tekintették meg.
Ne azért ne nassolja el este, mert nem akar meghízni.
A Tisza Párt vezér számára az árulás a teljesítmény.
A nürnbergi Mertel Italo Carsnál a gyanú szerint több mint százmillió eurós kárt okoztak.
A spanyol szakember a klubvilágbajnoki elődöntő előtt elemezte a PSG sikereit.
Ahhoz, hogy egy háború után újjáépítsünk egy országot, legalább annyi pénz kell, mint a fegyverekre.
According to the President of Hungary, such a thing cannot happen in Europe, as it completely contradicts all human values.

A 16-29 éves korosztályban vannak a legtöbben azok, akik nem használnak semmilyen védelmi programot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.