Belga miniszterelnök: Európa sebezhető, és ezt még a szövetségesei is kihasználhatják
A belga miniszterelnök egységre szólított fel.
A belga miniszterelnök egységre szólított fel.

A miniszterelnök meghatározó alakja a nemzetközi politikának.

Közösen harcoltak az illegális migráció ellen, és most a béke ügye mellett állnak ki – írta közösségi oldalán Szijjártó Péter.

Ismét Andrej Babis Csehország miniszterelnöke.

Ismét Andrej Babis lett Csehország kormányfője.

Az Európai Unió téves politikát folytat – közölte Gulyás Gergely.

Az Egyesült Államok Globális Médiaügynöksége (USAGM) tájékoztatása szerint a jövőben az amerikai adófizetők pénzét nem használják fel szövetségeseik meggyengítésére.

Szijjártó Pétert arról kérdezték, volt-e kérése az amerikai félnek a szankciók alóli mentességért cserébe. A tárcavezető egyértelművé tette, nem volt ilyen, a két ország erős szövetségesként tekint egymásra.

A honvédelmi miniszter történelmi léptékűnek nevezte az Orbán–Trump-megbeszélést, amely szerinte újabb amerikai katonai technológiát hozhat Magyarországra.

Energiaválságtól tart Kijev.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

– Ehhez azért nekünk is lesz egy-két szavunk – fogalmazott Szentkirályi Alexandra.

Itt a holnapi időjárás.

Sértettenként több millió forintot utaltak át a gyanúsított vagy a beszervezettek számláira.

Csaknem félezer gyorshajtót mértek be januárban.

Amerikai jelentés szerint Brüsszel cenzúrával és nyomásgyakorlással avatkozott be a 2024-es európai és több nemzeti választásba.

Jönne az adóemelés, a 13. és 14. havi nyugdíj elvétele, a rezsicsökkentés eltörlése.

Deák Dániel reagált a Maja T. ügyében hozott ítéletre.

MEP Tamas Deutsch exposes Brussels’ plan.

A „magyar Frida Kahlo” művei is bemutatkoznak.

Az amerikaiak elleni Davis-kupa-párharc előtt Bardóczky Kornél szövetségi kapitány tisztázta a helyzetet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.