Eltáncolt világok
Hat ország táncművészei mutatkoznak be a XI. Nemzetközi Monotánc Fesztiválon.
Hat ország táncművészei mutatkoznak be a XI. Nemzetközi Monotánc Fesztiválon.
Baumgartner Krisztina nemcsak tanít, de koreografál is.
A legendás művészek között helyet kaptak a Magyar Nemzeti Táncegyüttes vezetői is.
Nemzetközi balettgálát rendeztek a színházi olimpián.
Markó Iván vitathatatlanul a magyar balett óriása volt, igazi Tűzmadár.
A Győri Balett és a Magyar Fesztivál Balett alapítóját csütörtökön hajnalban érte a halál.
A tizenöt éve elhunyt Gyulai István lánya, Gyulai Júlia Londonban találta meg a számítását.
Elhunyt Fodor Antal, a Magyar Táncművészeti Egyetem professor emeritusa, a Magyar Állami Operaház egykori balettigazgatója.
Mivel megszűnt a járványügyi veszélyhelyzet, a kulturális intézmények is megnyithatnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A magdeburgi katedrálisban gyászszertartáson emlékeztek meg a karácsonyi vásáron történt támadás áldozatairól.
Az új vezetés azt közölte, hogy ezzel a lépéssel a szíriai népnek a békét és a stabilitást megteremtő nemzetközi kapcsolatok kiépítésével kapcsolatos óhajának kívántak eleget tenni.
A Star Wars világából származó új csomag jöhet jövőre.
Gyollai Dániel csodagólja is kellett a Glentoran győzelméhez az északír élvonalban.
Nem kettős mércéről, hanem egyértelmű szabályokról van szó, amelyek mindenkire, így Magyar Péterre is vonatkoznak.
Bayern győzelmét követően a klub bejelentette, hogy a mérkőzés utáni karácsonyi program elmarad.
Az utolsó évad 2025-ben érkezik.
Szentkirályi Alexandra és Böröcz László számolt be az akcióról.
A cél az, hogy a képződő hulladék a lehető legnagyobb arányban nyersanyagként hasznosuljon újra.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója kijelentette: a szaúdi hátterű elkövető célja a félelemkeltés, a karácsony mint keresztény ünnep meggyalázása volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.