Ég a ház a baloldalon, bevetették a magyargyűlölő csodafegyvert
Újabb baloldali művész szállt be a kampányba.
Újabb baloldali művész szállt be a kampányba.
Kétszázmillió forinttal segítették a nehéz helyzetben lévő családokat – derült ki közleményükből.
Kommunista módszer volt, hogy azok ellen, akik vitték valamire anyagiakban, irigységet, gyűlöletet szítsanak.
Tóth Krisztina nem gondolja, hogy esetleg ő maga megy a forgalommal szemben?
A költőnő szerint honfitársainak a nagy része gyűlölködő, a magyar erkölcsök pedig pinceszinten vannak.
Takaró Mihály irodalomtörténész szerint nyilvános polémia csak az identitásképző tárgyak esetében keletkezik.
Kevés olvasónak lehet akkora női öntudata, hogy azonosulni tudjon Tóth Krisztinával.
A jó és ritka könyvek értéke állandóan növekszik.
Tóth Krisztina költő, író szerint le kellene venni a kötelező olvasmányok listájáról Jókai Mór és Szabó Magda egy-egy regényét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az olasz belügyminiszter a magdeburgi merénylet utánzásától tart.
Asma Elghaoui még korábban azt mondta, Magyarországon nem kapta meg az őt szerinte megillető tiszteletet.
Zelenszkij nem volt hajlandó elfogadni a karácsonyi tűzszünetet.
Változatlanul az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom vezeti a pártok népszerűségi listáját Csehországban.
The world's power structure is going through a dramatic transformation.
Akkora a baj, hogy magával ránthatja Európát.
A fiú elárulta a barátainak a kapcsolatot, akik értesítették a hatóságokat.
Az orosz elnök nyilatkozott az orosz–amerikai kapcsolatokról is.
Az államtitkár tisztázta a Legyél a változás Egyesület adományozási ügyét.
Kína szuverenitása és biztonsági érdekei súlyos megsértésének tekinti a Tajvannak nyújtott legújabb amerikai katonai támogatást, és fel fog lépni ellene – közölte vasárnap a pekingi külügyminisztérium.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.