A kommunizmus rémét festi fel a Momentum

Kommunista módszer volt, hogy azok ellen, akik vitték valamire anyagiakban, irigységet, gyűlöletet szítsanak.

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke (a pulpitusnál) beszédet mond a párt választási eredményváró rendezvényén a budapesti Városháza parkban 2018. április 8-án. Fotó: Mónus Márton Forrás: MTI Fotó: Mónus Márton

A Füles sapka egy életszemlélet. Egyben életellenes szemlélet is. A szituáció tanulságos is lehetne, mert egy emberi kapcsolat alakulásáról szól, ami mindig érdekes: két barát eltávolodásáról egy bizonyos okból. Az ok „nyáladzó, határozottan csúnya, püffedt, taszítóan sápadt”, és visszataszító cselekedeteinek pontos leírását nem is szeretném ide idézni, mert nem vagyok annyira modern. Akinek internetes keresőbe kell beírni, hogy megtalálja a történetet, a helyes színes kötött gyermek sapkákhoz jut ugyan először, de aztán megleli.

Ebben a novellában fontos jellemzőket lehet olvasni egy bizonyos nőfajtáról, annak „hájas öntudatáról”, valamint „edzőcipős, zsemleképű, agresszív” megjelenéséről. A novella írója, ha fotót nézünk róla, ennek tökéletes ellentéte, jó megjelenésű, harmonikus arcú, barátságos. A történetből az egyik szereplőt is ilyennek képzelem, a másik pedig a korábban részletesebben jellemzett füles sapkás trampli. Ezzel az egyszerű összehasonlítással lehet elemezni a két nőalakot. Szörnyű szakadék tátong kettőjük között, nem értik már meg egymást. A füles sapkás elárulta magára adó és pedáns barátnőjét, mert más életformát választott.

Egy gyermeket.

Jókai nőalakjait elemezni, az ő drámájukat megérteni egy mai fiatalnak talán valóban komplikáltabb. Bár biztos sokaknak sikerült három évvel ezelőtt jó színvonalú munkát készíteni. Hosszas anyai otthonlét után (kilenc év), amikor valóban nagyon keveset olvastam, Az arany embert újraolvastam. Miért pont azt? Valójában nem tudom, csak azt, hogy helyreállt akkor a világ rendje bennem. Újraolvastam, mert több időm volt, és ezt választottam. És tegnap is olvastam, akkor éppen az újságot, hogy döbbenten szembesüljek vele, idézem: pinceszinten van az erkölcsöm, gyűlölködő rasszista vagyok, a fogalmatlan, felheccelt falka tagja, és lármás is. Miközben a „félénkeknek” Ausztriába kell kifutni interjút adni, mert ebben a „mérgező országban” nem lehet véleményt nyilvánítani. Mi az én bűnöm? Az, hogy amikor az egyik újság feltette azt a kérdést, hogy Ön szerint mi legyen Jókai arany emberével? Erre én azt írtam, hogy maradjon a kötelező tananyag része. Miért vagyok ezért olyan megvetni való, hogy az átlag osztrák polgárnak ennyi rosszat kell gondolnia rólam? Persze lehet, hogy az osztrákoknak is elegük van már a régi művekből! Valószínűbb azonban, hogy fogalmuk sincs az egész kérdésről. Csak megint jött valaki, akit üldöznek és diktatúrát vizionál, úgyhogy kötelező meghallgatni és megírni.

Amikor olvastam Tóth Krisztina novelláját, feltettem magamnak az őszinte kérdést, orvosként probléma-e, hogy évekig lemaradtam konferenciákról, előadásokról. A válaszom, hogy nem, mert hosszú idő után is ismét fel tudtam venni a fonalat. Mert a nő az nő, ma is és Jókai idejében is az volt, és valószínűtlen dolgokra képes (szülés után még le is tud fogyni). A történésekre pedig azt az analógiát hoznám, hogyha orvosként Semmelweis Ignác érdemét kicsinyíteném a kézmosás tekintetében, és javasolnám, hogy ne viselje orvosegyetem a nevét, mert én ma modernebb fertőtlenítőszert használok, jogosan köveznének meg. Az író is legyen szerény, hogy majd az utókor ítélhesse meg, hogy akarja-e egyáltalán olvasni! Jókai marad, az én könyvszekrényemben biztosan.

Dr. Kárteszi Judit klinikai szakorvos

Alpári embertelenség a Klubrádióban

Cinikus, emberiességi szempontból, pláne keresztényként elutasítandó, életellenes adást hallgattam végig az ellenzéki rádióban az október 23-i ünnep utáni napokban. És persze a magyarok lenézését. Az országgyűlés elnökéről, akit „botjával bejövő vénembernek” titulált a szóömlésben szenvedő műsorvezető (egyébként a családok gyarapodásával kapcsolatban!), valamint más vezető kormánypárti politikusokról minősíthetetlen mondatokat préselt ki a száján: „ezzel az országteleszüléssel nem lehet megállítani a demográfiai folyamatokat.” Vagy: „nálunk észak-koreai kereszténydemokráciát terveznek éppen építeni”. Vagy: „az alpári tahóság az a magyar eszperantó” – jelentsen ez bármit is.

A Klubrádió munkatársa ezenkívül „mélyalmos anyaságról” szónokolt. Többször is „tenyésztési programról” beszélt. Majd kijelentette, hogy „férfiak egy csoportja rendelkezik a nők méhéről”. (Hány éve hallhatjuk már ezt is!) A csapkodásnak ezzel még nem volt vége: A Nemzeti Színház főigazgatóját „szánalmas bohócnak” nevezte. Aztán egészen idétlen mondatokat szórt ki az éterbe: „legyetek heteroszexuálisak, de a szexuális ­edukációt nem engedik a klerikofasiszták”.

Majd „a Vatikánban székelő meleglobbiról” szövegelt.

Amit meg manapság az ATV-ben művelnek, az már kibírhatatlan! És persze megint egy nemzeti ünnep után. Most éppen a harmadik hullámmal kapcsolatban. Tényleg nem nyelhetünk le mindent. Ezt az alpáriságot sem. Minden apróságot szóvá kell tennünk. Ez bizony nehéz ügy, ha az ember mindkét oldalról akar tájékozódni, mert a gyomra már nem bírja.

Molnár Judit nyugalmazott egyetemi docens