A Füles sapka egy életszemlélet. Egyben életellenes szemlélet is. A szituáció tanulságos is lehetne, mert egy emberi kapcsolat alakulásáról szól, ami mindig érdekes: két barát eltávolodásáról egy bizonyos okból. Az ok „nyáladzó, határozottan csúnya, püffedt, taszítóan sápadt”, és visszataszító cselekedeteinek pontos leírását nem is szeretném ide idézni, mert nem vagyok annyira modern. Akinek internetes keresőbe kell beírni, hogy megtalálja a történetet, a helyes színes kötött gyermek sapkákhoz jut ugyan először, de aztán megleli.
Ebben a novellában fontos jellemzőket lehet olvasni egy bizonyos nőfajtáról, annak „hájas öntudatáról”, valamint „edzőcipős, zsemleképű, agresszív” megjelenéséről. A novella írója, ha fotót nézünk róla, ennek tökéletes ellentéte, jó megjelenésű, harmonikus arcú, barátságos. A történetből az egyik szereplőt is ilyennek képzelem, a másik pedig a korábban részletesebben jellemzett füles sapkás trampli. Ezzel az egyszerű összehasonlítással lehet elemezni a két nőalakot. Szörnyű szakadék tátong kettőjük között, nem értik már meg egymást. A füles sapkás elárulta magára adó és pedáns barátnőjét, mert más életformát választott.
Egy gyermeket.
Jókai nőalakjait elemezni, az ő drámájukat megérteni egy mai fiatalnak talán valóban komplikáltabb. Bár biztos sokaknak sikerült három évvel ezelőtt jó színvonalú munkát készíteni. Hosszas anyai otthonlét után (kilenc év), amikor valóban nagyon keveset olvastam, Az arany embert újraolvastam. Miért pont azt? Valójában nem tudom, csak azt, hogy helyreállt akkor a világ rendje bennem. Újraolvastam, mert több időm volt, és ezt választottam. És tegnap is olvastam, akkor éppen az újságot, hogy döbbenten szembesüljek vele, idézem: pinceszinten van az erkölcsöm, gyűlölködő rasszista vagyok, a fogalmatlan, felheccelt falka tagja, és lármás is. Miközben a „félénkeknek” Ausztriába kell kifutni interjút adni, mert ebben a „mérgező országban” nem lehet véleményt nyilvánítani. Mi az én bűnöm? Az, hogy amikor az egyik újság feltette azt a kérdést, hogy Ön szerint mi legyen Jókai arany emberével? Erre én azt írtam, hogy maradjon a kötelező tananyag része. Miért vagyok ezért olyan megvetni való, hogy az átlag osztrák polgárnak ennyi rosszat kell gondolnia rólam? Persze lehet, hogy az osztrákoknak is elegük van már a régi művekből! Valószínűbb azonban, hogy fogalmuk sincs az egész kérdésről. Csak megint jött valaki, akit üldöznek és diktatúrát vizionál, úgyhogy kötelező meghallgatni és megírni.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!