Még a vesztes csapat edzője is elégedetten értékelt a derbi után
Csercseszov örült a csapata jó reakciójának, Kruscsics a második félidő miatt volt büszke.
Csercseszov örült a csapata jó reakciójának, Kruscsics a második félidő miatt volt büszke.
Dibusz Dénes és Banai Dávid is nagyszerűen védett, egy felperdülő labda is kellett a Fradi sikeréhez.
Kovács Ervin nem akkor volt válogatott, amikor saját maga szerint már megérdemelte volna.
Michael Oenning decemberi menesztése óta kereste új edzőjét az NB I tabellájának tizedik helyén álló klub.
Az is kérdés, hogy a megtizedelt csapat tud-e edzőmeccset játszani a Ferencváros elleni derbiig.
A DK-s honatya a személyes jelenléte mellett pénzügyileg is segítette a kerületi baloldal kampánytevékenységét.
Roderick Duchâtelet klubtulajdonos interjújában az edzőváltásról is megszólalt.
Az új vezetőedző érkezéséig a felkészülést a csapat Víg Péter másodedzővel kezdi meg.
A Zalaegerszeg az ötödik helyre ugrott fel a győzelmével, a Gyirmót telel az utolsó helyen.
Az NB I 14. fordulójában a Ferencváros szakíthatja meg Supka Attila remek sorozatát Mezőkövesden.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A legutóbbi két világbajnokságról lemaradó olasz labdarúgó-válogatott Izrael ellen játszik vb-selejtezőt a hajdúsági városban.
A rejtőzködő utcai művész, Banksy új falfestménye jelent meg a londoni belvárosban található Királyi Bíróság épületének oldalán.
Nincs szükség tovább a korlátozásra.
A baloldali frakciók levelet küldtek az Európai Parlament elnökének, és azt követelik, hogy vegye le a napirendről az egyik tervezett vitát.
Olyan társadalmi és politikai átalakulás zajlik, amely már nemcsak a keresztény hagyományokat, hanem a muszlim vezetők dominanciáját is tükrözi.
De mit érne az egész felhőszakadás nélkül?
A konzultációval egyetértési pontokat lehet kialakítani a kormány és az emberek között.
Olyan társadalmi és politikai átalakulás zajlik, amely már nemcsak a keresztény hagyományokat, hanem a muszlim vezetők dominanciáját is tükrözi.
De mit érne az egész felhőszakadás nélkül?
A konzultációval egyetértési pontokat lehet kialakítani a kormány és az emberek között.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.