Még mindig kieshet az Újpest az NB I-ből
Az MTK főként Varga Roland duplájának köszönhetően győzte le az Újpestet két góllal.
Az MTK főként Varga Roland duplájának köszönhetően győzte le az Újpestet két góllal.
A bajnok Fradi edzője lapunk kérdésére reagált a szuperligára és a jövőjét firtató pletykákra is.
Harmadik nekifutásra az Újpest elleni derbigyőzelemmel bebiztosították az aranyérmet a zöld-fehérek.
A lilák szép és könnyű gólokkal szerezték meg a három pontot, a vendégek csak statisztáltak hozzá.
Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a Kúria ítéletét.
A szerb labdarúgóedző, Nebojsa Vignjevics számára fontosabb a karrier, mint a pénz.
A lefújás után a lila-fehérek olyan ünneplésbe kezdtek, mintha már a Magyar Kupát is megnyerték volna.
Szabics Imre nagyszerűen mutatkozott be hazai pályán első felnőtt csapatának a kispadján.
A Twitteren cáfolt az északmacedón labdarúgó, Enisz Bardi.
Dicséretben és jutalomban részesült két fiatal polgárőr, akik segítséget nyújtottak Újpesten egy nőnek, aki a gyermekét az utcán hozta világra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A szövetségi kapitány még mindig nem emésztette meg azt, ami Írországban történt.
A magyar válogatott gólvágója kihagyja az Örményország elleni hazai meccset.
A franciák otthon fordítottak Izland ellen.
A balliberális újságíró szervezet mellébeszél azzal kapcsolatban, hogy Magyar Péter már börtönnel fenyegeti az újságírókat.
Irán és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) az Iszlám Köztársaság nukleáris létesítményeiben történő ellenőrzések újraindításáról állapodott meg – közölte kedden Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója az X-en.
Megható videót posztolt a miniszterelnök a mai meccsről.
A fiút akkor fogták el, amikor éppen be akart hatolni az iskolába. A fegyvereket a hátizsákjában találták meg.
Irán és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) az Iszlám Köztársaság nukleáris létesítményeiben történő ellenőrzések újraindításáról állapodott meg – közölte kedden Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója az X-en.
Megható videót posztolt a miniszterelnök a mai meccsről.
A fiút akkor fogták el, amikor éppen be akart hatolni az iskolába. A fegyvereket a hátizsákjában találták meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.