Törőcsik András emléke miatt is: mentsétek meg az Újpestet!

Jóemberek, kiknek van hatalmatok és vagyonotok, van jó szándékotok, segítsetek!

Budapest, 2018. március 21. Törõcsik András volt válogatott labdarúgó a 75 éves Dunai Antal olimpiai bajnok, ezüstcipõs labdarúgó születésnapja alkalmából rendeztt ünnepségen az újpesti városházán 2018. március 21-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd Fotó: Koszticsák Szilárd

Aki igazi Újpest-szurkoló, annak az elmúlt napok kettős kínt hoztak: elmaradt a tulajdonosváltás a futballklubnál, melynek június 30-a volt a végső határideje, illetve elhunyt Törőcsik András, zseniális focistánk, aki azonban nem pusztán az Újpest, hanem az egész futballszerető nemzet számára igazi kincs volt.

Ez így együtt bizony egy kicsit sok a rossz hírekből.

Engedtessék meg megemlítenem, hogy bennfentes személyek még az utolsó napokban is biztosan állították, hogy az üzlet – a klub megvásárlása Duchatelet-től – már június 20-án megtörténik.

Majd ez mégis meghiúsult.

Kovács Zoltánnak, aki a leendő új felállásban a klub egyik vezetője lett volna – ő írta alá a vásárló cég nevében az előszerződést is még az év elején –, muszáj volt bejelentenie a rossz hírt.

Az okok között hivatalosan az szerepel, hogy a megváltozott nemzetközi helyzet, az orosz–ukrán háború, a gazdasági válság, a fokozódó infláció stb., stb. lehetetlenné tették a vásárló cég számára az eredeti tervek szerinti tulajdonszerzést. (A háttérben egyébként egy kínai befektető is szerepelt volna.)

Ez derült égből villámcsapás volt mindazok számára, akik bíztak a klub megújulásának lehetőségében.

Jómagam az elmúlt hónapokban több írásomban is hangot adtam annak, hogy Duchatelet, a belga tulajdonos sok mindent akarhat itt Magyarországon, de minden jel arra utal, hogy egyet biztosan nem: azt, hogy az Újpest valaha is legalább megközelítse azt a szintet, amelyen akkor játszott a csapat, amikor a legendás Törőcsik András, Törő ejtette ámulatba az újpesti szurkolókat, köztük engem is, de nemcsak minket és a magyar szurkolókat, hanem bizony a világot is.

Valahogy nagyon szimbolikus ez, szomorúan szimbolikus: Duchatelet kezében marad a klub, s elmegy a klub talán valaha volt legnagyobb tehetsége, virtuóza, zsenije.

Ezek a gyász pillanatai.

És jómagam, aki sokat bíráltam, sokszor keményen Roger Duchatelet tevékenységét, most semmi rosszat nem mondhatok róla: benne valóban megérlelődött a klub eladásának szándéka, a hírek szerint már készítette elő hazatérését hazájába, Belgiumba. Vélhetően elérte és megérintette őt sokunk vágya, hogy távozzon, érzékelte, hogy fogy körülötte a levegő, s talán ez vezette a döntésre, hogy távozik. (Persze ne tartsanak teljesen naivnak: feltételezem ezt, de lehet, hogy a tulajdonos döntésében más, sokkal „pragmatikusabb” szempontok játszottak közre – ezt nem tudhatom.)

Duchatelet ment volna – és most marad.

És még örülnünk kell, hogy valaki fenntartja a csapatot.

De nem örülünk nagyon: ezek a gyász, a csalódás napjai.

Egyet érzünk pusztán, azt, amit József Attila írt meg szerelmes versében: nagyon fáj.

Egyet tudok csak tenni ezekben a nehéz pillanatokban, hogy belekiáltom a világosságba: jóemberek, kik segíthettek, segítsetek!

Jóemberek, kiknek van hatalmatok és vagyonotok, van jó szándékotok, segítsetek!

Mert ami most van Újpesten, Törő halála és a tulajdonosváltás elmaradása után, arra csak a két szó igaz: nagyon fáj.

Borítókép: Törőcsik András volt válogatott labdarúgó (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)