Macron kudarcai

Emmanuel Macron biztatónak tűnő célkitűzései közé tartozott, hogy kivívja, eléri az Európai Unió stratégiai szuverenitását.

2022. 06. 29. 17:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nos, fájdalommal megállapíthatjuk: a francia uniós elnökség fél éve során – amely a napokban telik le – ebből az elképzelésből semmit nem sikerült megvalósítania. Ellenkezőleg: a geopolitikai alávetettség állapotába került az Európai Unió.

Mégpedig három szereplő alávetettjévé vált: az Egyesült Államoké, a NATO-é és az ezek mögött egyfajta „mentorként”, durvábban szólva irányítóként ott álló globális elité, angol fogalommal a deep state-é.

Marcon nemes céljait alapjaiban keresztülszelte a február 24-én kitört orosz–ukrán háború, azonban korántsincs arról szó, hogy az unió ettől kezdve teljesen kiszolgáltatott helyzetbe került volna a fent említett hatalmak által. Ugyanis, ahogyan egykoron, 2003-ban még volt annyi kurázsi franciákban és németekben, hogy az USA nemzetközi jogokat felrúgó, ráadásul hazugságokon alapuló Irak elleni támadásának „nem feküdt be” – vagy legalábbis részben nem tette ezt meg –, most gyakorlatilag minden lépést külső hatalmak elvárásainak megfelelően tesz meg. Ezek közé tartozik elsősorban a felesleges és önsorsrontó szankciók sora, különös tekintettel az olajembargóra, a „levegőben lógó” gázembargóról már nem is beszélve, valamint arra az érthetetlen igyekezetre, ahogyan újra és újra fegyvereket szállítanak uniós országok Ukrajnának, különös tekintettel sajnos a lengyelekre és a németekre.

De általában is, képtelenek felfogni az amerikaiaktól és a globális elittől, a Klaus Schwab vezetett Világgazdasági Fórumban tömörülő gigacégektől eltérő érdekeiket ebben a háborúban, képtelenek az önérdekeik felismerésére, s ebben egyaránt benne van Macron is és persze a teljesen bizonytalan és sok tekintetben önállótlan Olaf Scholz német kancellár is.

A napokban ezt a paradoxon helyzetet jellemezte a Mandiner hasábjain N. S. Lyons amerikai külpolitikai szakértő. Idézem: „Érdekes, hogy itt a stratégiai autonómiáról folytatott viták épp akkor ívelnek fel, amikor az európai integráció – akár félelemből, akár dühből, de – minden stratégiai autonómiáját feladta azért, hogy alárendelje magát az Egyesült Államoknak. Persze ez csak a betetőzése annak a már több évtizede tartó folyamatnak, amelyben Európa megengedte, hogy a NATO tulajdonképpen egyet jelentsen azzal, hogy Európa védelme teljes mértékben Amerikától függ. S ez nemcsak a szűk értelemben vett katonai védelem terén van így, hanem többek között a gazdaság stratégiai jelentőségű ágazatainak, a határoknak, valamint a kultúrának és az értékeknek a védelmével összefüggésben is.”

Pontos mondatok, csak annyit teszek hozzá: utoljára még éppen Macron nagy elődje, Charles de Gaulle volt az, aki a hatvanas években azért nem akarta felvenni Nagy-Britanniát az unióba, mert azzal, úgy vélte, az Egyesült Államok teszi be a lábát Európába, mint nagyhatalom. Más kérdés, hogy a háború után már a nyugat-európai egyesülési folyamat is amerikai inspirációra indult el…

De túl Macron európai szuverenitást célzó kudarcán, most egy újabb kudarc is érte: a francia elnökség végéig mindenáron el akarta érni, hogy mind a 27 tagállam egyezzen meg a globális minimális társasági adó 15 százalékra emelésében. Ezt azonban mi – ismét csak egyedül, de nagyon helyesen! – megvétóztuk. Macron úgy érzi, beleköptünk a levesébe, ezért máris úgy nyilatkozott, hogy mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy Magyarország visszavonja a vétóját. Sőt fenyegetőleg hozzátette: készek elmenni a kompromisszumok határáig, de csak addig.

És ha kitartunk, mit fog tenni Macron, a mi „nagy barátunk”? – kérdezhetnénk.

A nagy kombinátor Macron válasza már körvonalazódik: ez pedig nem más, mint Magyarország kihagyásával a többi 26 ország az úgynevezett megerősített együttműködés keretei között megállapodik a 15 százalékos adó bevezetéséről. Ezt egyébként Clément Beaune, a franci Európa-ügyi államtitkár jelentette be.

Figyeljünk fel erre a fogalomra: megerősített együttműködés. Ez lehet az unió legújabb fegyvere velünk, magyarokkal szemben más témákban – például Oroszország elleni szankciók – is!

Csak annyit mondhatok: Óvakodjatok Macrontól, aki csak addig barát, amíg az érdekei úgy kívánják!

Borítókép: Emmanuel Macron francia elnök a párizsi államfői rezidencia, az Élysée-palota előtt 2022. június 13-án,  a nemzetgyűlési választások első fordulójának másnapján. A rekordalacsony, 47 százalékos részvétel mellett tartott szavazást Macron és centrista szövetségesei Ensemble! (Együtt!) elnevezésű koalíciója nyerte a Jean-Luc Mélenchon vezette NUPES baloldali összefogással szemben. A második fordulót június 26-án rendezik (Fotó: MTI/AP/Michel Euler)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.