Brüsszel az összes uniós pénzt politikai feltételekhez kötné + videó
Abszurd javaslat került az asztalra.
Abszurd javaslat került az asztalra.
A miniszter szerint közel sem természetes a gazdasági fejlődés, most sokkal többet kell küzdeni egy-egy munkahelyteremtő beruházásért, mint korábban bármikor.
Az első pályázati kiírás akár már februárban élesedhet.
Tízezer gyermek után tudták igénybe venni a szülők a bölcsődei támogatást több mint 2,6 milliárd forint összegben.
A pénzügyminiszter jelezte: mivel Magyarország eddig nem kapta meg a neki járó uniós támogatást, ezért most semmilyen közös hitelfelvételt nem támogatunk.
„Szorgalmazzuk, hogy az EU vállaljon nagyobb részt a határvédelmi és a menekültügyi terhekből!” – fogalmazott a pénzügyminiszter hivatalos Facebook-oldalán.
Az uniós támogatásból 2022-ben megvalósuló hét beruházás jellemzően a korábbi években kezdett munka folytatása.
A momentumos EP-képviselő ügye a baloldali kétszínűség iskolapéldája – jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója.
Számos céges iraton a Momentum képviselőjének aláírása szerepel.
Összefoglaltuk a botrányt: a Momentum képviselőjének zavart hadarása és ellentámadása, Fekete-Győr András táncos sétája és egy mém, ami jórészt be is mutatja a dolgok állását.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ez az Oroszország elleni tizennyolcadik szankciós csomag.
Az ukrán sajtó és az Euronews riportja szerint nem bántalmazás okozta Sebestyén József halálát, ám a nyilvánosságra került bizonyítékok és tanúvallomások más képet festenek.
Keresett is vele rendesen, még kiskorúnak is adott el belőle.
A Hamász vezetői a túszok sorsát is ehhez kötnék.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
Alexander Dobrindt német belügyminiszter osztrák, lengyel, dán, francia és cseh kollegájával az illegális bevándorlás elleni küzdelem szigorításáról tárgyalt pénteken.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
Alexander Dobrindt német belügyminiszter osztrák, lengyel, dán, francia és cseh kollegájával az illegális bevándorlás elleni küzdelem szigorításáról tárgyalt pénteken.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.