A videóbíró megbukott, nem ez volt a cél a bevezetésével
Jannik Sinner simán nyert a US Openen, a barátnője botrányos meccsen búcsúzott.
Jannik Sinner simán nyert a US Openen, a barátnője botrányos meccsen búcsúzott.
A VAR-ral tisztább lett a játék a magyar bajnokságban, ahol új csúcsot értek el a játékvezetők.
A magyar bajnok több játékosára sem számíthat a Bayer Leverkusen elleni Európa-liga-párharcban.
Két rangadó keretéből is visszahívták a bírót, aki nagyot hibázott.
Az esetről készült kép alapján azt mondanánk, kinn volt a labda a második japán gól előtt.
Molnár Tamás szerint Märcz Tamásnak viselnie kell a felelősséget a kudarcért.
Korábbi játékosai okozták a címvédő vesztét, zöld-fehér döntőt rendeznek a Magyar Kupában.
A nyilatakozatokból kiderül, az edzők sokszor nincsenek tisztában azzal, hogyan működik a videóbíró.
A bajnoki rajttól minden bizonnyal elindul a rendszer, a kocsiból hárman segítik a játékvezetőt.
Angliában már eddig is jó néhány kétes szituáció után kritizálták a videóbírós rendszert.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az ukrán elnök újabb fegyvereket kért.
Mennyivel szegényebb lenne a világ nélküle...
Ez izgalmas mérföldkő a magyar tudományos élet számára.
Végül mégsem volt kérdés, hogy a világ egyik legjobb kapusa lesz győztes csapat tagja.
Bart De Wever belga szövetségi miniszterelnök pénteken élesen bírálta a komolyzenei Flandriai Fesztivál szervezőinek döntését, amelynek értelmében elmarad a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra tervezett genti fellépése az izraeli karmester, Lahav Shani személye miatt.
A kontinenstorna talán legjobb csapata esélyt sem adott ellenfelének, huszonnégy év után jutott be a döntőbe.
Az elnök csütörtökön újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy „egyszerűen szét kell verni” a „radikális baloldali őrülteket”.
Bart De Wever belga szövetségi miniszterelnök pénteken élesen bírálta a komolyzenei Flandriai Fesztivál szervezőinek döntését, amelynek értelmében elmarad a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra tervezett genti fellépése az izraeli karmester, Lahav Shani személye miatt.
A kontinenstorna talán legjobb csapata esélyt sem adott ellenfelének, huszonnégy év után jutott be a döntőbe.
Az elnök csütörtökön újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy „egyszerűen szét kell verni” a „radikális baloldali őrülteket”.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.