Azt még nem tudjuk, ki vezeti a 2023-as Oscar-gálát, de azt igen, hogy ki nem
Chris Rock szerint számára olyan lenne visszatérnie műsorvezetőként a színpadra, mintha egy bűntett színhelyére látogatna el.
Chris Rock szerint számára olyan lenne visszatérnie műsorvezetőként a színpadra, mintha egy bűntett színhelyére látogatna el.

Jada Pinkett Smith először nyilatkozott hosszabban az Oscar-gála nagy botrányáról.

David Rubin akadémiai elnök közölte, hogy elfogadták Will Smith lemondását, és folytatják a fegyelmi eljárást.

A humorista Bostonban, egy telt házas stand-up műsorban szólalt meg először a hírhedt pofonról.

Jada Pinkett Smith először szólalt fel azóta, hogy férje, Will Smith felpofozta a komikust, Chris Rockot az Oscar-gálán.

Instagramon írt az Oscar-gálán elcsattant, hírhedt pofon miatt.

A színész megütötte az Oscar-gála műsorvezetőjét egy a feleségével kapcsolatos vicc után.

Will Smith egy hatrészes dokumentumfilmben beszél arról, hogy hány év felett mennyit kell szenvednünk a fittségért.

Nyilvánosságra hozták a világ legtöbbet kereső férfi filmsztárjainak listáját.

Will Smith maga közölte Jabari Banksszel, hogy ő lesz a sorozata Kaliforniába jöttem új sztárja.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egy év alatt több mint 200 ezer fővel tudta növelni a követőbázisát.

A kormányfőnek nem csak munkájába, hanem kikapcsolódásába is betekinthetünk.

A tűzoltók is a helyszínre vonultak.

Ha ezt meghallja az ember, hamar kinyílik a zsebében a bicska.

A NABU több ukrán parlamenti képviselőt vádolt meg azzal, hogy kenőpénzt kaptak cserébe azért, hogy bizonyos parlamenti döntések mellett szavazzanak.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója közösségi oldalán tett közzé bejegyzésében kiemelte: csak Orbán Viktor és a Fidesz–KDNP tudja és akarja megvédeni Magyarországot.

A német kancellár és az ukrán elnök a Trump-találkozó előtt beszéltek egymással.

Megvan a Liverpool szombati kezdőcsapata Szoboszlai, Szalah és Isak távollétében.

Hungary's ruling parties have begun implementing their victory plan.

Már a mérkőzésük előtt megkezdődött Arina Szabalenka és Nick Kyrgios összecsapása, egyelőre szavakkal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.