Felavatják Jókai Mór szobrát Budapesten

Horthy Miklós szerint a keresztényszocialista mozgalom erősödése bizonyítja, hogy a munkásság – kiábrándulva a világforradalom jelszavából – küzd a bolsevizmus ellen. Pécsett megszűnik a kommunista párt, szociáldemokrata lesz. Lord Newton úgy nyilatkozik: az angol tőkét vonzani fogja Magyarország. Leleplezik Jókai Mór szobrát a fővárosban, Krúdy Gyula írással köszönti.

A keresztényszocialista szakszervezetek országos kongresszust tartanak, amelyen Bernolák Nándor népjóléti és munkaügyi miniszter is beszédet tart. A Friss Ujság május 18-i tudósítása szerint kijelenti: „Nem forradalommal, de céltudatos munkával kell a keresztényszocialisták céljait megvalósítani.” Horthy Miklós kormányzó fogadja a kongresszuson résztvett külföldi küldötteket, majd a keresztényszocialista szakszervezetek hazai vezetőségének delegációját. „Örömmel látom önöket, mert a keresztényszocialista munkásmozgalom erősödése hatalmas bizonyítéka annak, hogy a munkásság, kiábrándulva a világforradalom jelszavából, nem a rombolás irányában keresi sorsának javulását, a maga képzettségével és belátásával, a maga erkölcsi erejével veszi fel a küzdelmet a bolsevizmus veszélye ellen. A kongresszus működése beigazolja, hogy a nemzeti alap nem zárja ki a szervezetek nemzetközi kapcsolatait. Világosan utal ez arra, hogy a nemzetközi együttműködés nem kívánja a nemzeti érzés megtagadását, hanem éppen a nemzetek együttműködését tételezi fel. Legyenek meggyőződve, hogy a magam részéről mindig a legnagyobb figyelemmel kísérem a munkásság helyzetét és küzdelmét és mindent el fogok követni, hogy a munkásság becsületes megélhetését, kulturális és anyagi fejlődését biztosítsam.”

A Pesti Hírlap május 20-án címben közli: „Felbomlott a pécsi kommunista párt.” A lap visszautal arra, hogy jelezték a várható fejleményeket, amikor megírták: „Május elsejére nagy vörös ünnepet hirdetett a pártsajtó, a szerbek azonban szűkebb keretek közé szorították az ünnepi hangulatot. A vörös zászló használatát megtiltották és így Linder Béla polgármester és elvtársai fedetlen fővel, zászlók árnyéka nélkül haladhattak a megregulázott »tömeg« élén. […] A józanabb és értelmesebb munkások már hosszabb időn át nem a legjobb szemmel nézték a kommunista pártvezetőség önkényeskedését. Magyarországból megszalasztott emigránsok sikkasztásai megutáltatták a szakmunkásokkal a pártot, aminek az lett a következménye, hogy a hirtelenkedők egyenként hagyták ott a pártkeretet, a józanabbak és előrelátóbbak pedig egy ideig tűrtek és tegnap éjjel végre olyan határozatokra adták szavazatukat, amelyek sorsdöntőek lesznek a baranyai munkásság jövőjére.” A pártbizalmi testület éjjel két óráig tartó ülést tartott, majd újságírók és Linder Béla feleségének kizárása után „kimondották, hogy a párt mostani vezetőségének ténykedésével nem azonosítja magát, a kommunista érzelmű vezetőkkel nem ért egyet, azokat elítéli, minek folytán a pártvezetőség lemondása elhatározott ténnyé vált.” Döntöttek arról, hogy új vezetőséget választanak június 5-én, ám előtte „május 23-án pártkongresszus lesz, amelyen a pécsi szociáldemokrata párt jövő programját állapítják meg.” A Pesti Hírlap úgy értesül, hogy „a pártkongresszus ki fogja mondani a visszatérést a szociáldemokráciához. A kongresszuson tárgyalásra kerül Baranya kiürítésének kérdése is. A párt ugyanis ki akarja mondani, hogy kívánja Baranya megszállt részeinek Magyarországhoz való mielőbbi visszacsatolását.” A helyiek a vármegyét a békeszerződés megsértésével megszálló szerbek kivonulására számítanak. „Június végére várják a baranyaiak a felszabadulást.”

Lord Alfred Newton válaszol a Pesti Hírlap kérdéseire 20-án. A brit felsőházi tag úgy nyilatkozik: „azért igyekeztem támogatni Magyarország ügyét, mert nekem a békeszerződés föltételei túlságosan szigorúaknak és egy állandó konszolidációval össze nem egyeztethetőnek látszottak. Hogy egészen rövid legyek, azt tartom, hogy Magyarországnak, noha volt ellenséges hatalom, joga van az igazsághoz és hogy érdeke Angliának és az európai civilizációnak is, hogy – csaknem példátlan szenvedései után – feléledése minden lehető eszközzel sürgettessék.” Úgy látja: „a kereskedelmi béke végeredményben valószínűleg többel járulna hozzá a békeszerződés föltételeinek kedvező módosításához, mint bármi más. Ön azt kérdezi tőlem, Magyarország vajon milyen szerepet van hivatva játszani a gazdasági regenerálódás munkájában? Csak azt válaszolhatom, hogy tekintettel történetére, jellemére és kultúrájára, észszerű azt várni, hogy vezető szerepet kellene játszania.” Anglia és hazánk viszonyát is kedvezően ítéli meg. „Minden megbízható információ azt látszik bizonyítani, hogy Anglia még mindig kivételes helyzetet foglal el Magyarországon és hogy ott angol kereskedelmi közreműködést jobban szeretnének, mint bármi mást. […] Nagy kár volt azonkívül a két ország közti érintkezés korlátozása és az a tény, hogy nehéz volt Magyarországról helyes információkat szerezni. De nem kételkedem, hogy mihelyt bizonyosabb politikai viszonyok uralkodnak, az angol tőkét vonzani fogja Magyarország, mindkét ország kölcsönös előnyére.” A Pesti Hírlap aznap vezércikkben értékel: „A legnagyobb melegséggel és a legnagyobb hálával gondolunk angolországi barátainkra. Köszönjük eddigi segítségüket és reméljük, hogy a most következő kritikus időszakban is számíthatunk a szívük nemességére és igazságérzetére. Közeledik a trianoni béke életbeléptetésének időpontja és akkor Magyarország sok vitás érdeke kerül eldöntésre. Hogy csak egyet említsünk: lord Curzon külügyi államtitkár a minap kijelentette, hogy a ratifikálások megtörténte után rögtön intézkedés fog történni Baranya és a szerbektől nekünk visszajáró területek kiürítésére.”

Szobrot állítanak Jókai Mórnak Budapesten. A 22-i Magyarország így számol be az eseményről: „Tizenhét esztendő óta törhetetlen erővel él Jókai géniusza a magyar népben, s e tizenhét esztendő alatt állandóan nehéz és fájó adósságot éreztünk, amelyet mindezideig nem tudtunk leróni a nagy költő emlékének.” Strobl Alajos, az alkotó azt mondja: „A szobor helyét én rendkívül megfelelőnek tartom, különösen akkor, ha el fogják körülötte ültetni azokat a fákat, amelyeket Jókai, aki kitűnő pomológus is volt, oly nagyon szeretett.”

Jókai Mór szobra a fővárosi Jókai téren Fotó: Wikipédia

A zsúfolásig megtelt téren Berzeviczy Albert, az Akadémia elnöke beszédében úgy fogalmaz: „Tizenhét súlyos év után ma tehát, habár csak szobor alakjában, viszontlátjuk a költőt, de ő nem látja viszont azt a Magyarországot, amelynek képén megtörő szeme utolszor nyugodott. Az akkori büszke, nagy, erős ország helyett szomorú, összetört, kifosztott és megcsonkított hazát lát. De ha ő velünk könnyeket hullathatna ma, megértené azt is, hogy még nagyobb szükségünk van, mint életében volt, az ő költészetének világára, mely akkor csak gyönyörködtetésünkre szolgált, ma vigasztalásunk és reményünk.”

Krúdy Gyula Jókai májusai című írását is közli a lap. „Mostanában tanítgatja az ifjakat a hazát mindennél jobban szeretni, az öregeket, a múltakat soha el nem felejtgetni, a nőket magasztosan érezni, az egész magyarságot az égbe tekintgetni. Mostanában, virágpelyhes, andalgó májusban látja régi hazáját boldognak és dicsőnek; Budapestjét győzelmes ifjúnak és mostanában ültetik szobrát az Andrássy út mellé, hogy ezentúl elborulva nézze innen hazája pusztulását, magyarok letörését, megöregedett, gondtól elhalványult arculatát Budapestnek.”