Az 1919 szeptemberétől 1920 márciusáig hivatalban lévő belügyminiszer, Beniczky Ödön Az Ujság május 31-i számában közzéteszi a hatóságoknak teendő vallomását a Somogyi Béla és Bacsó Béla népszavás újságírók öt évvel azelőtti meggyilkolásának ügyében. Írásbeli vallomásában ― mindenfajta ténybeli, bizonyító adat nélkül ― Horthy Miklós kormányzót is gyanúba keveri. A Pesti Hírlap június 3-án beszámol Vass József miniszterelnök-helyettes sajtótájékoztatójáról:
Egészen sajátságos találkozása a körülményeknek, hogy amikor Magyarország miniszterelnöke kiteszi a lábát ennek az országnak a területéről, hogy sorsunkat, jövőnket érintő ügyekben külföldön tárgyalásokat folytathasson ― ha a múltra visszaemlékszünk, immár nem először történik, hogy ilyenkor ― egy bomba robban fel ilyen vagy amolyan politikai támadás formájában.
Hozzáteszi: „Most is robbant egy ilyen bomba egy cikk formájában, amely Beniczky Ödön volt belügyminiszternek a katonai bíróság előtt tett vallomását közli.” Megállapítja: „Ebben a vallomásban, amelyet annyiszor beharangoztak jó előre, s amelyet szinte Damoklész kardjaként lobogtattak az egész kérdés fölött, nem találunk semmi új adatot az ügy érdemét illetően.”
A Budapesti Hírlap emlékeztet június 3-án: a most letartóztatott Beniczky Ödön „évek óta számtalanszor kérkedett” azzal, hogy belügyminiszter korából ismeri a Somogyi Béla–Bacsó Béla-gyilkosság bűnöseit.
Közlik: „A megütközés országszerte óriási”, s a közvélemény „megtalálta az igazság útját”. Kifejtik: „Hiszen az írásban közzétett úgynevezett vallomásnak csak egy része foglalkozik magával a Somogyi–Bacsó-féle felháborító gyilkossággal, nagyobb része […] a kormányzót igyekszik bekenni a maga mérgével.”
A lap felidézi: „Beniczky Ödön belügyminiszter volt, amikor ez a kegyetlen gyilkosság történt s a gyilkosok bántatlanul maradtak az ő belügyminisztersége alatt.” Akkor sem nevezte meg őket. „Később Bethlen miniszterelnöksége alatt szemére vetette a gyilkosok bűncselekményét a Bethlen-kormánynak. A miniszterelnök akkor felszólította őt, bizalmasan és nyílt parlamenti ülésen is, hogy közölje a kormánnyal azt, amit tud, a kormány a gyilkosokat meg fogja büntetni.” Beniczky azonban cinikusan azt mondta a Ház jegyzőkönyve szerint:
Politikai fegyvert nem ad ki a kezéből és hogy bolond ember vetkezik pőrére, mikor jégeső esik.” Bethlen kijelentette: „Ha valaki bűnös azért, hogy megtorlatlan dolgok vannak, akkor az Beniczky Ödön képviselő úr.
Ezután nem szólalt meg hónapokig, majd miniszteri esküjére hivatkozva nem mondott semmit a puszta gyanúsításokon túl. Ekkor feloldották a miniszteri esküje alól, neki viszont sürgős lett az ügy, és nem június 6-án, amikorra megidézték a katonai bíróság ügyészéhez, hanem napokkal előbb jelent meg, és adta át a vallomását, egyben közzétéve jogsértően, vizsgálati titkot sértve Az Ujságban is, amelyet ezért betiltanak.
Az ellenzék ― főként a szocialisták ― a kormány elleni dühödt támadásokra használják fel az ügyet. Ezt illusztrálandó Az Est június 4-én Tomboló vihar a Házban címmel tudósít a heves vitáról.
Rákosi Jenő a Pesti Hírlapban június 6-án megállapítja: a „szerencsétlen Somogyit” felhasználva az ellenzék „olyan jeleneteket provokál ügyével, amelyek szinte lehetetlenné teszik a komoly tárgyalást”. Rámutat: „A mi ellenzékünk öt év óta nem vitte előbbre a Somogyi-eset igazságát. Mert sohasem mint az igazság komor képviselője kereste, hanem inkább mint az ellenpárt ellenfele. Így attól félünk, szegény Somogyi az eltemetetlen görög hősök sorsára juthat.”
Az Est június 3-án figyelmeztet: „A gyilkosság az gyilkosság, a pártpolitika az pártpolitika ― a kettőt vonatkozásba hozni nem szabad. Különösen nem lehet nálunk, most, e pillanatban, amikor a konszolidáció még igen-igen vékony kérgen nyugszik, s így arra kell ügyelni, hogy a kéreg megkeményedjék.” A lap úgy véli: jogászok, rendőrök, bírák dolga a gyilkossági ügy felderítése. „A pártpolitika azonban ne fonjon ostort ebből a szégyenből.”
Genfben a Népszövetség pénzügyi bizottsága előtt a Pesti Hírlap június 6-i tudósítása szerint Bethlen István ismerteti „a magyar kormánynak a tisztviselői fizetések fölemelésére és a még rendelkezésre álló hitel egy részének beruházási célokra való fordítására vonatkozó kívánságait”.
Jeremiah Smith, Magyarország amerikai népszövetségi főbiztosa az expozéjában „felhívta a figyelmet a szanálási akció előrehaladására, és kiemelte, hogy a szanálási év végén, június 30-án lényegesen kedvezőbb lesz az eredmény, mint amilyent vártak. Arra számítanak, hogy nem csupán egyensúlyba hozzák a költségvetést, hanem még feleslegre is lehet számítani.”
Az adóterhek növelésének viszont gátat kell vetni. „A főbiztos véleménye szerint Magyarország megadóztatása elérte a teljesítőképesség és lehetőség határát.”
Háromszáz bajorországi diák érkezik Magyarországra, és egyik első útjuk Mezőkövesdre vezet. A Budapesti Hírlap június 3-án arról ír: „Mezőkövesd hangulatos, falombos állomását csakhamar benépesíti az a háromszáz bajor főiskolai hallgató és diákkisasszony, akik Kutscher dr., a müncheni egyetem európai hírű tanára vezetésével szombaton Budapestre érkeztek, etnográfiai tanulmányutat tenni Magyarországon a pünkösdi ünnepek alatt.
Künn a peronon Mezőkövesd főbírája és főjegyzője vezetésével 30 tagú küldöttség fogadja őket, és megkezdődnek az üdvözlő beszédek, amelyekre felcsendülnek a mezőkövesdi dalárda Nem, nem, soha-jának akkordjai. A bajor diákok megilletődve állnak, a sipkák lerepülnek és feleletül felhangzik a Wacht am Rhein gyújtó melódiája.”
A helyi népviselettel is ismerkednek. „Délután három órakor a 300 müncheni főiskolás felvonult a mezőkövesdi templom elé, ahol akkor már özönlött ki a község népe pazar festői matyó népviseletben. A bajor diákok elragadtatva szemlélték a matyó művészetet, amelyről Kutscher professzor nyomban, valósággal az extázis hangján előadást tartott tanítványainak. A szemek felvillanyozódtak a ritmikus magyar nótán, és a mezőkövesdi legények a bajor diákkisasszonyokkal járják a ropogós magyar csárdást.”
Borítókép: Lányok matyó népviseletben a Jézus szíve búcsún Mezőkövesden 1925-ben (Forrás: Fortepan/Jezsuita levéltár)
