Ünnepélyesen átadják a Veszprém vármegyei Múzeumot. A Pesti Hírlap május 26-i tudósítása szerint a vasútállomáson „dr. Magyar Károly főispán, majd Komjáthy László, Veszprém város polgármestere üdvözölte az államfőt, aki válaszában hangoztatta, hogy a magyarságnak a mai küzdelmes időkben nagy erőforrása a kultúra. A kormányzó ezután kíséretével a püspöki palotába hajtatott, ahol dr. Rott Nándor megyéspüspök fogadta és üdvözölte.” Később
gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter a vármegyeházán arról beszél: „ez az ünnep a magyar nemzet hatalmas élni akarásának egyik jele. Nálunk minden politikai fellendülést kulturális mozgalmak készítettek elő és kísértek.”
Hangsúlyozza: „A magyar kultúra fája ismét rügyezik. A múzeum azok közé a múzeumok közé tartozik, melynek gyűjtőkörét úgy vonták meg, hogy nemcsak a magyar nemzetnek, de az egész világnak is ad anyagot, mindenki érdeklődésének felkeltésére.”
Horthy Miklós megnyitójában a veszprémi múzeum főigazgatójának, későbbi névadójának, Laczkó Dezső tudós piaristának az új intézmény létrehozatalában játszott önzetlen szerepét, a vármegye és a város áldozatkészségét dicséri. A kormányzó délután a leventék, a cserkészek és a veszprémi középiskolások felvonulását nézi meg, majd a szónokuk üdvözlésére úgy válaszol:
Nekünk, akik egy szomorú korban élünk, az ifjúság jelenti a jobb jövő zálogát. A kultúrának e mai ünnepnapján kérem, ne felejtsék el, hogy a lélek kultúrájával mindig karöltve együtt kell haladni a testi kultúrának is, mert csak így lesz a nemzeti kultúra erős, egészséges, csak így lesz küzdésre és munkára képes.
Arról ír a Budapesti Hírlap május 26-án: „A Délvidék sok ezernyi menekültje nagygyűlést tartott a Vármegyeház közgyűlési termében, amelyen a béke revíziója mellett foglalt állást.” Herczeg Ferenc, a „Délvidék legnagyobb fia” nyitja meg a Délvidéki Otthon közgyűlését, s azt a határozati javaslatot terjeszti elő, hogy a Magyar Szent Korona területéből kiszakított földek őslakosai szükségesnek tartják a trianoni békeszerződés sürgős revízióját. Az indokolás szerint
„mivel a szerződésnek fennállása óta megnyilvánult gyakorlati hatása ellentétben van a valláserkölcsi, az emberiesség és az európai civilizáció követelményeivel”. Továbbá sem a szerb-horvát-szlovén, sem a román, sem a csehszlovák állam „soha sem tartották be a szerződések rendelkezéseit, amelyeket a szövetséges és társult főhatalmakkal »A kisebbségek védelme tárgyában« kötöttek”.
Herczeg Ferenc rámutat: „Ma már senki sem tagadja, hogy a három erő, amely a trianoni szerződést tető alá hozta: a bosszúvágy, a kapzsiság és a tudatlanság volt. Csak ezeknek az összeműködése teremthette meg a mai helyzetet, amely Kelet-Európában állandósította egyrészről a barbár elnyomást, másrészről az elégedetlenséget.” Úgy értékel: „a trianoni szerződés revíziója nemcsak a magyarság életérdeke, hanem egyszersmind az emberiség becsületének, valamint az európai civilizációnak követelménye.” Kijelenti:
Föl kell emelni hangunkat, míg a jobb meggyőződésre jutott Európa ketté nem tépi a világtörténelem leghitványabb dokumentumát.
Az ellenzék feladta a passzivitást és megjelenik a parlamentben ― adja hírül a Pesti Napló május 26-án. Beszámolnak róla: „A december óta tartó passzivitásban a fővárosi választások eredménye következtében hétfő este döntő fordulat állott be. A demokratikus ellenzéki blokk, amelynek Szilágyi Lajos elnöklete alatt álló csoportja, a demokratikus szövetség, már a választójog tárgyalásának megkezdésekor elhatározta a passzivitás föladását.” A demokrata párt, a Kossuth-párt és a szocialista párt külön-külön tanácskozást tartott a kérdésről, majd az önálló állásfoglalások után „hétfőn este a Központi Demokrata Körben ülésre jött össze a demokratikus ellenzéki blokk intéző bizottsága. Jelen voltak Szilágyi Lajos, Vázsonyi Vilmos, Peidl Gyula, Farkas István és Nagy Vince.” A számukra eredményes községi választásokat követően és a szerintük megváltozott politikai helyzetben „elhatározták a demokratikus pártok, hogy egyértelműen részt vesznek a nemzetgyűlés tárgyalásaiban. E kísérlet eredményétől teszik függővé újabb elhatározásukat”.
Két nap múlva közli a Pesti Napló, hogy az ellenzék egyik vezetője,
Vázsonyi Vilmos a kormányfővel konzultált. „Vázsonyi Vilmos szerda délután öt órakor megjelent Bethlen miniszterelnöknél és csaknem egy óra hosszat tárgyalt vele.” Azt kérte Bethlen Istvántól, hogy a választói névjegyzékek elleni beadványok határidejét hosszabbítsák meg, s „hivatalos vizsgálat elrendelését kérte a visszaéléseket elkövetőkkel szemben. Bethlen miniszterelnök megígérte, hogy megvizsgálja az ügyet és a szükséghez képest megteszi intézkedéseit.”
Mindamellett „élénk eszmecserét folytattak a fővárosi helyzetről. Megbeszélésük arra irányult, hogyan lehetne a helyzetet minél előbb tisztázni.”
Új harc kezdődik a magyarság és románság között ― írja a 8 Órai Ujság május 31-én. Közlik: „Anghelescu román közoktatásügyi miniszternek az erdélyi magyar felekezeti iskolák százados jogait semmibe vevő, a szenátusban már elfogadott törvényjavaslatával szemben a Magyar Párt kiáltvánnyal fordult a román néphez és a román pártokhoz. A kiáltványban a nemzetközi szerződésekre való hivatkozással feltárta a javaslat súlyos sérelmeit és közbelépésüket kérte annak megakadályozására, hogy ezek a jogfosztó rendelkezések törvénnyé váljanak.” Miron Cristea teológus, a későbbi ortodox pátriárka a román kormánypárti sajtóval ellentétben az Adevarul című lapban a magyarságot védelmébe veszi.
Szerinte az oktatásról szóló kormányzati javaslatban „vannak olyan rendelkezések, amelyek nemcsak a pedagógiai elveket sértik, hanem amelyeknek alkalmazása a kisebbségi gyermekek lelkületének megkínzását jelenti.
A megnehezítések és tilalmak oly nagyszámúak, hogy az ember azt a benyomást nyeri, mintha egy fogháznak a szabályzatát olvasná.”
Borítókép: A veszprémi Laczkó Dezső Múzeum ( Forrás: Magyarépítők.hu )
