A közelmúltban rendezett Kriminálexpón az okostelefon jelentette veszélyekre hívták fel a figyelmet. Zboznovits Csaba, a T-Mobile biztonsági menedzsere kifejtette: a világon jelenleg hétmilliárd okostelefont használnak, ebből csak Magyarországon 11 milliót. Megdöbbentő adat, a legfőbb problémát az jelenti, hogy a készülék manapság talán okosabb a felhasználójánál, és tudása olykor meghaladhatja az asztali számítógépekét is. Ma már csak mellesleg használjuk a mobil készüléket telefonálásra, miközben az egész iparág megállíthatatlanul fejlődik – az okostelefonok népszerűsége töretlen.
Nem ember, akinek nincs Facebook-oldala, vélik ma nagyon sokan, ami nemcsak morális aggályokat vet fel, hanem biztonsági kockázatot is rejt. A telefonáló, internetező tömeg nagy része ugyanis nem tudja jól használni és kihasználni az okostelefont, amit Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője a virtuális bűnözők svájci bicskájának nevezett. Elmondta: naponta 600 ezer Facebook-fiókot blokkolnak, és 6,7 millió vírust küldenek a bűnözők közösségi oldalakra.
Zboznovits Csaba rámutatott, hogy rendkívüli biztonsági kockázatot rejtenek az okostelefonok: kimutatások szerint a tulajdonosok kilencven százaléka mindenhová magával viszi készülékét, míg a pénztárcáját csak a fele. Ez közel sem lenne akkora probléma, mint az, hogy a telefonban, illetve a „felhőben” (nem a gépen, hanem az internetről elérhető közösségi oldalakon, e-mail fiókokban) üzleti és személyes adatok tömkelegét tároljuk.
Ez azért is aggasztó, mert Zboznovits szerint amíg a fogyasztóhoz eljut a telefonkészülék, négy szinten is kerülhet az alkatrészek közé vagy a szoftverbe adatrögzítő vagy jeladó. Így a gyártó (legtöbbször Kínában), az operációs rendszert író cég, a letölthető alkalmazásokat fejlesztők vagy a készüléket forgalomba hozó telekommunikációs vállalat egyaránt potenciális veszélyforrás.
Részletek a Magyar Nemzet keddi számában.