A cseh gazdaság 2009 óta már a második recesszióval küszködik. A gazdasági növekedés a gyengülő belső fogyasztáson feneklett meg, miután a kormány kiadáscsökkentésekkel, a beruházások visszafogásával és adóemeléssel látott neki a költségvetési hiány lefaragásának. A kormány az adósságszolgálati költségek csökkentésével indokolja megszorító politikáját. Az ötéves államkötvény hozama 172 bázisponttal csökkent 2012-ben és december végén 0,66 százalékon történelmi mélypontot ért el.
Milos Zeman választási kampányában az állami beruházások növelése, a magán-nyugdíjpénztári második pillérre támaszkodó nyugdíjrendszer felszámolása és a gazdasági növekedést támogató monetáris politika folytatása mellett érvelt. Közölte, hogy olyan jegybanki monetáris tagokat áll szándékában kijelölni, akik nem kizárólag inflációs és árfolyam-stabilitási célokat követnek monetáris politikájukkal, hanem támogatnak egy gazdaságösztönző politikát.
Szembemegy a kisebbségi kormánnyal
Milos Zeman a megválasztása utáni első tévéinterjújában már meg is támadta a Petr Necas kisebbségi kormányát és idő előtti választások kiírásának szükségességét vetette fel. Az új köztársasági elnök márciusban lép hivatalába. A Cseh Köztársaságban, ahol a parlamenti választások általában nem szokták valamely párt abszolút győzelmét hozni, a köztársasági elnök választja ki azt a személyt, akit kormányalakításra kér fel. Az elnöknek jogában áll befolyásolni a monetáris politikát is, mivel egymaga jelöli ki a monetáris tanács tagjait.
Petr Necas hárompárti koalíciója tavaly veszítette el abszolút többségét és azóta független törvényhozók támogatásával működik, segítségükkel vitte át a parlamenten a megszorító intézkedéseket és élte túl a bizalmatlansági indítványokat. A megszorító intézkedések azonban aláásták a kormány népszerűségét és a legfrissebb közvélemény kutatások szerint egy mostani választásból a CSSD szociáldemokrata párt kerülne ki győztesen.
A CSSD „árnyék-pénzügyminisztere” Jan Mladek, a Bloomberg hírügynökségnek a napokban adott interjúban közölte, hogy pártja a magyar példát követve a lakosság válláról a nagyvállalatokra helyezné át az adóterheket a gazdasági fellendülés megindítása érdekében és a pénzügyi konszolidáció keretében eltörölné azt a törvényt, amely lehetővé teszi az adófizetőknek, hogy társadalombiztosítási befizetéseik egy részét privát számlákra irányítsák át.