Budai nem tart szükségesnek túl szoros kapcsolatot

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Nincs szükség szorosabb együttműködésre, de a működés során nagyobb összhangra kell törekedniük a húsipari vállalkozásoknak.

WA
2013. 01. 08. 9:16

A kormány egyértelműen jelezte szándékát az ágazatnak, nem hagyják, hogy a húsipari cégek dolgozói az utcára kerüljenek. December 5-én Giró-Szász András kormányszóvivő arról tájékoztatta a sajtót, hogy a kabinet áttekintette a cégek kérdését és Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár egyeztetést kezdeményez az adott települések önkormányzati vezetőivel.

A december 10-én tartott tárgyalás után Lázár közölte: a kabinet és az érintett önkormányzatok közösen mentik meg a gazdasági nehézséggel küzdő húsipari cégnél dolgozók munkahelyét.

Valaki árulkodott Brüsszelnek?

Ezek után valaki vagy valakik arra hívták fel a brüsszeli illetékesek figyelmét, hogy Magyarország megmentené csődközelbe jutott húsipari vállalkozásait – közölte a Magyar Nemzettel Budai Gyula december közepén. A Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkárának tájékoztatása szerint az unió hivatalos levélben fogalmazta meg aggályait a kabinet – eleddig ismeretlen – intézkedéseivel kapcsolatban.

A Magyar Nemzet elsőként számolt be arról, hogy körülbelül 5,5 milliárd forintot fordíthatnak majd az érintett önkormányzatok a kaposvári, a pápai és a gyulai húsüzemek feltőkésítésére, elősegítve ezzel a társaságok több ezer dolgozója munkahelyének megtartását.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.