Kell egy magyar multi

A nemzeti ügyek kormányának megalakulása után az egyik legfontosabb feladata az volt, hogy az agráriumot talpra állítsa.

KG
2013. 05. 24. 20:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A politikus emlékeztetett arra, hogy a gazdabarát társadalmi környezet kialakításához egyebek között megalkották a kamarai törvényt, megszervezték a termelőket, a feldolgozókat és a kereskedők jelentős részét magába foglaló agrárkamarát, megteremtették a helyi értékesítés, feldolgozás lehetőségét, reklámkampányt indítottak a hazai termékek tudatos vásárlására, valamint engedélyezték az otthoni pálinkafőzést. Az már látszik, hogy a magyar fogyasztók több mint fele úgy vásárol, hogy keresi a hazai terméket – emelte ki. Megjegyezte: a pálinka, miközben az állam nem vesztett számottevő adóbevételt, nemzeti itallá lépett elő.

Fazekas Sándor emlékeztetett arra, hogy a kormány hatályon kívül helyezte az egyenes ági rokonok közötti öröklésre vonatkozó illetéket, ezáltal a mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozó családoknál generációk vagyona halmozódhat fel az örökösöknél úgy, hogy nincs rajta méltánytalan közteher. A miniszter ismertette: bevezették a másodlagos élelmiszer-vizsgálatot is, aminek lényege, hogy minden, az országba beérkező élelmiszert ellenőriznek, mielőtt bekerülne a fogyasztási láncba.

Tavaly, az év elején 30-70 százalék volt a forgalmazott hazai, illetve külföldi élelmiszerek aránya, ezt a mutatót 2012 végére sikerült 5 százalékkal, 35 százalékra javítani a honi termékek esetében – tette hozzá. Fazekas Sándor jelezte: a következő lépés egy nagy magyar kereskedőlánc „felizmosítása”, feltőkésítése lenne.

„Ehhez még nem vagyunk elég erősek, azonban néhány éven belül el kell érni, hogy akár a CBA vagy a COOP, vagy a kettő együtt (...), de legyen a Tescóhoz vagy a Metróhoz hasonló magyar multi, amelyik a gazdák által megtermelt javakat terítené a környező országokban – fogalmazott.

A vidékfejlesztési miniszter a fórumon a parlament előtt lévő földtörvényről azt mondta: miután Magyarország az Európai Unió (EU) tagja, a törvény leírja, hogy a hazákban az EU minden polgára tud földet venni. „Ez az eleje a törvénynek, utána pedig van ötven oldal, ami arról szól, miképpen lehet azt elérni, hogy még se tudjon venni egy kávéskanálnyit se” – fűzte hozzá. A jövőben ugyanis ténylegesen csak az tud földet venni, aki földműves, helyben él, a gazdákból alakult bizottság jóváhagyja a vásárlást, és mindezt egy állami hivatal is engedélyezi – hangsúlyozta a miniszter.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.