Jól jön Vietnamnak a magyar tudás

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Magyarország és Vietnam bővíti együttműködését a nukleáris energia békés felhasználásában.

WL
2013. 09. 16. 12:13

A két államfő jelenlétében több más egyezmény mellett átfogó vízügyi keretmegállapodást írtak alá, amely lehetővé teszi a jövőben az együttműködést például az árvízi védekezésben és a vízminőség megőrzésében. Magyarország és Vietnam azt is tervezi, hogy Hanoiban a Fővárosi Vízművek által megépített víztisztító berendezést helyeznek majd üzembe.

Áder János elismerően szólt Vietnam gazdasági teljesítményéről. Kiemelte, hogy az ázsiai ország a válság ellenére is tartósan évi 5-6 százalék körüli GDP-bővülést tud elérni, és tavaly 18 százalékkal növelte kivitelét, mára pedig a világ legnagyobb kávé- és rizsexportőre lett.

Áder János elismerően szólt Vietnam gazdasági teljesítményéről. Kiemelte, hogy az ázsiai ország a válság ellenére is tartósan évi 5-6 százalék körüli GDP-növekedést tud elérni, és tavaly 18 százalékkal növelte kivitelét, mára pedig a világ legnagyobb kávé- és rizsexportőre lett.

Kérdésre válaszolva Truong Tan Sang elmondta, hogy Magyarország Vietnam egyik legfontosabb hagyományos barátja Közép-Európában, a magyar fél segíti az ázsiai országot európai kapcsolatainak kiépítésében. Úgy fogalmazott: Magyarország „fontos folyosó” Vietnam számára az Európai Unió országainak megközelítéséhez. Hozzátette, országa is szeretné segíteni magyar partnerét abban, hogy termékeivel eljusson az ASEAN, a Délkelet-ázsiai Országok Szövetsége piacaira.

A vietnami államfő közölte, hogy budapesti látogatására elkísérte 70 vietnami vállalat vezetője is, a keddi üzletember-találkozón keresnek majd magyar partnereket, kapcsolatokat. Truong Tan Sang hivatalos látogatásra hívta meg Áder Jánost Vietnamba, az utazás időpontját később egyeztetik.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Parlamentben fogadta a Vietnami Szocialista Köztársaság elnökét – közölte Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke. Tájékoztatása szerint a felek a két ország közötti több évtizedes baráti kapcsolatokat kiemelve, a kereskedelmi és gazdasági együttműködés erősítése mellett a parlamentek és a parlamenti bizottságok közötti kapcsolatok fontosságát hangsúlyozták.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.