Hasonló folyamat volt megfigyelhető szomszédunkban is. Horvátországban a tavaly bejelentett forgalom többszörösét regisztrálta a horvát adóhatóság egyes vendéglátóhelyek esetében, amióta a hivatalhoz bekötött pénztárgépeket alkalmazzák. A forgalmi rekorderek között szerepel egy zágrábi vendéglátóhely, mely tavaly 5455 kuna (mintegy 215 ezer forint) forgalmat jelentett be havi átlagban, míg idén ennek több mint nyolcszorosát,
Az online pénztárgépek bevezetése össztársadalmi érdek, egyszeri, előre látható és elviselhető költséggel jár, amelyhez a kormány támogatást is nyújt a hazai vállalkozásoknak – közölte korábban a Fidesz.
A Nemzetgazdasági Minisztérium korábbi közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy a vállalkozóknak legkésőbb augusztus 31-ig meg kell tenniük az átállás érdekében előírt lépéseket, tehát a jövő hét végére valamennyi érintettnek rendelkeznie kell érvényes pénztárgép-megrendeléssel.
Az elektronikus naplóval nem rendelkező pénztárgépek online pénztárgépre cserélésének határideje augusztus 31-e, míg az elektronikus naplóval rendelkező gépeket idén december 31-éig kell lecserélniük a kereskedőknek. 2014. január 1-jétől már csak online pénztárgép használható minden magyarországi kereskedelmi egységben.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!