Valamivel több mint harmincmilliárd forint uniós forrást osztott szét a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal a szocialista kormány utolsó hónapjaiban az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap mezőgazdasági termékek értéknövelését célzó keretéből. Miután a pályázóktól 40-50 százalékos önrészt követeltek meg, ennek az összegnek kétszerese kellett volna jelentkezzen pozitív hatásként a gazdaságban, ám ilyesmit a magyar mezőgazdasági gépgyártók meglepő módon nem érzékelték.
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium által e tárgyban kiadott rendelet lehetővé tette, hogy újonnan alakult vállalkozások nagy összegű pénzeket nyerhessenek el úgy, hogy lényegében semmilyen kritériumnak nem kellett megfelelniük. Elég volt csupán ígéretet tenni rá, hogy a későbbiekben eleget tesznek majd a szigorú előírásoknak. A feltételezhetően politikai kapcsolataikat is kihasználó vállalkozók megragadták a lehetőséget, és súlyos milliárdokkal rövidítették meg a közkasszát. Minderre több nyertes pályázat utóéletének felgöngyölítése után következtetünk. Az általunk eddig megvizsgált féltucatnyi, az akkori pályázaton elindult cég egyenként legalább százmillió forintot nyert. Ugyanakkor a cégnyilvántartásokban elérhető mérleg- és eredménykimutatásokból az látszik, hogy a nyertesek nem teljesítették vállalt kötelezettségeiket. Ha csak nem tekintjük teljesítésnek azt – amint erre az ügyekre rálátó forrásaink utalnak –, hogy felszámolásban lévő társaságoktól töredékáron megvásárolt gépeket számoltak el a százmilliókért cserébe.
Az általunk vizsgált pályázatokat 2009 végén nyújthatták be a társaságok, a győzteseket pedig 2010 májusában értesítette a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH). A tendert gyakran a pályázati kiírás előtt néhány héttel alakult cégek nyerték el. Az általunk átvizsgált féltucatnyi vállalkozás egyébként különböző szálakon keresztül, de lényegében egy tulajdonosi körhöz köthető. A társaságokat jellemzően két magánszemély hozta létre, 20 és 80 százalékos tulajdoni hányaddal. Majd nemegyszer a pályázati pénzek első részletének lehívása után megszabadultak a cégtől pár tízezer vagy egy-kétszáz ezer forintos eladási áron. Egyik esetben a nyertes céget negyvenezer forintért adták el úgy, hogy annak számlájára éppen beérkezett az állam által átutalt pályázaton elnyert több száz millió forint. A folyamat végén a társaságokat egy Zrt. vásárolja meg, amelynek tulajdonosa Sipos László.
Az ügyben érintett cégek közül például a Vegoline Kft. 2009. november 20-án alakult, tíz nappal később már be is nyújtotta pályázatát, s elnyerte a gépvásárlásra megszerezhető összeg maximumát, 1,6 millió eurót, akkori árfolyamon nagyjából 432,672 millió forintot. A jogszabály megengedte, hogy a pályázók az első számla benyújtása előtt lecserélhessék az általuk korábban választott gépet egy másik, azonos műszaki tartalmú, ugyanolyan áron elérhetőre. Választaniuk csak a hivatal által közzétett katalógusból lehetett. A Vegoline eredetileg a Momál Kft. zöldség-gyümölcs szárító gépsorával nyerte meg a pályázatot, ám az első számla benyújtása előtt a géplistán ugyancsak 750 millió forintos értéken szereplő Dry szárítót vásárolta meg, mégpedig meglepő módon 670 millió forintért. Erősen elgondolkodtató, hogy a hivatalos listán miért szerepel a piaci árnál 80 millió forinttal drágábban egy uniós forrásból beszerezhető gép. Egyébként a Dry szárító 2009. november 12-én került az MVH hivatalos listájára, vagyis csak pár nappal a Vegoline megalakulása előtt. A hivatal nem válaszolt ezzel kapcsolatos kérdésünkre, de kiderítettük, hogy ezt a szárítót is a Momál Kft. helyezte a géplistára.
A Momál Kft. honlapját megvizsgálva feltűnt, hogy referenciáik között nem szerepel a Vegoline, miközben ennél sokkal kisebb összegű munkákat és értékesítéseket is feltüntetnek ott. Ráadásul a társaság mérlegbeszámolói szerint egyetlen ilyen nagy értékű gépet sem gyártottak az adott időszakban. Megkeresésünkre Papp Mariann, a Momál Kft. ügyvezetője ezt szóban is megerősítette. Mint mondta, annak idején a társasághoz csupán árajánlatkérések érkeztek, amelyeket meg is küldtek az érdeklődő cégeknek, megrendelést azonban senkitől sem kaptak. Hozzátette: amennyiben hazánkban bármely gépipari társaság ekkora értékű megrendelést kapott volna, arról tudna a szakma, ám ilyen információ egy cégről sem érkezett.
A gépek, s más technológiai berendezések katalógusba való felvételét az MVH által működtetett egységes mezőgazdasági ügyfél-nyilvántartási rendszerben szereplő, regisztrált forgalmazók kezdeményezhetik a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Mezőgazdasági Gépesítési Intézethez (NAIK-MGI) benyújtott javaslattal. A gépkatalógust az irányító hatóság hagyja jóvá és teszi közzé az MVH hivatalos honlapján. Vagyis a pályázók csak olyan cég gépét vásárolhatják meg, amelyik szerepel ebben az ügyfélnyilvántartásban és csak olyan technológiai berendezést, amely a géplistán fel van tüntetve. A Momál Kft. éves beszámolóiból kitűnik, hogy árbevétele legjobb éveiben is csak megközelítette a 400 millió forintot, ám a szóban forgó 2009–2011-es kimutatások idején nettó árbevétele mindössze százmillió forint körül alakult, s a befektetett eszközök között sem lelünk nagyobb tételekre. Vagyis a mérlegekben sem szerepel a 670 millió forintos értékű gép. Mindez azért fontos, mert pályázni csak két évnél nem régebben legyártott, új géppel lehetett volna.
