Legutóbbi beszélgetésükkor Félix egy új, meglehetősen aggasztó szempontot is felvetett a barátainak. A hírlapíró elmondta, hogy találkozott a vele egy lépcsőházban lakó Reinfrank nénivel, aki az Orbán Viktor Akciócsoport ügyvezetőjeként élénken foglalkozik a politikai élet történéseivel. Természetesen ő is nagyon le volt törve a kudarc miatt, és elmesélt egy meglehetően felkavaró történetet, ami vele esett meg. A 6-os villamoson utazott pár nappal a választás után. Felszállt egy fiatalokból álló társaság, akik még mindig ünnepelték a Tisza Párt győzelmét, félreérthetetlenül szidták Orbán Viktort és tiszás jelszavakat skandáltak. Ez még nem is lett volna probléma, de közben sorra vegzálták a villamoson utazó idősebb embereket, felkérdezve őket, hogy mondják meg, kire szavaztak 12-én. Szegény Reinfrank néni nagyon megijedt az üvöltöző, számonkérő, láthatóan kissé illuminált fiataloktól, és csak azért, hogy hagyják békén, azt mondta, hogy a Tiszára szavazott, ezt követően már lepacsizott vele az erőszakos társaság. Majd közölték vele, hogy az öregek általában fideszesek, ezért üldözni kell őket, a fiataloké jövő.
További Poszt-trauma híreink
Ez a megdöbbentő eset előhívott Felhévizyben egy meglehetősen erős irodalmi élményt.
A 1960-as évekből a szexuális forradalom, a hippimozgalom és a nyugati diáklázadások korából származik a kiváló olasz író, Dino Buzzati Hajtóvadászat öregekre című novellája. A történet a jövőben játszódik, amikor a negyvenöt éven felülieket már öregeknek tekintik, és üldözik, hogy megöljék őket.

Fotó: Facebook
További Poszt-trauma híreink
A felkavaró mű legnagyobb paradoxona: a ma fiataljai is megöregszenek egyszer. Vajon akkor ők is feleslegessé, üldözendővé válnak? Ha ehhez hozzávesszük az interneten egyre agresszívebben nyomuló szeretetország-hívőket, akik a választások előtt és után ilyen és ehhez hasonló mémekkel árasztották el a világhálót, arra a következtetésre juthatunk, hogy a Buzzati-novella központi gondolata ma hátborzongatóan aktuális, talán aktuálisabb, mint valaha.

További Poszt-trauma híreink
A fiataloké a jövő, ez a világ rendje. Ebben egyet lehet érteni az új generációval. Azonban az az örök igazság, hogy aki nem tiszteli az őseit, a hagyományait, a múltját, az nem érdemli meg a jövőjét. Egyelőre nem látszik az a pont, ahol a párbeszéd egyáltalán elindulhat – gondolta magában a jövő iránti aggodalommal Felhévizy.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Balogh Dávid)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezVéleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en





























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!