A héten a parlament elé kerülnek a bankokat érintő javaslatok

Kedden terjesztik be a fair bankokról, pénteken pedig a devizahitelek forintosításáról szóló törvényjavaslatot.

BLM
2014. 11. 10. 13:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az IM hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a fair bankokról szóló törvényjavaslat – a külföldi példákból is merítve – fogyasztóvédelmi szempontok alapján állapít meg szigorúbb feltételeket a fogyasztói hitelekre. Az előterjesztés a fogyasztói hitelek adósainak védelmében született kormányzati intézkedések következő lépése – tették hozzá.

Közölték, a várhatóan pénteken az Országgyűlés elé kerülő, a forintosításról szóló törvényjavaslat a jelzáloghitelekre terjed ki, emellett azonban azt is előírja, hogy az összes korábbi devizaalapú fogyasztói hitelszerződés esetében a bankok kötelesek átállni a fair bankokról szóló törvényben meghatározott új feltételekre.

Hozzátették: a javaslat annak is megteremti a lehetőségét, hogy a forintosítás az elszámolással egyidejűleg, a jövő év első felében megtörténjen. Az IM közleménye szerint a forintosításról szóló előterjesztés a kormány és a Magyar Bankszövetség között létrejött megállapodáson alapul.

A Nemzetgazdasági Minisztérium vasárnap közölte, a devizahitelek forintosítása a Kúria döntésének időpontja óta eltelt időszak átlagárfolyamán vagy a 2014. november 7-én jegyzett napi MNB-árfolyamon történik majd, a két érték közül a devizahiteles számára kedvezőbb árfolyamot köteles a bank alkalmazni.

Nem lesz kötelező a forintosítás a nemzetgazdasági miniszter szerint. Varga Mihály a Magyar Televízió reggeli műsorában hangsúlyozta, a hitelesek szabadon dönthetnek majd arról, megtartják-e jelenlegi hitelüket vagy váltanak.

A jó ügyfelekért indulhat verseny a bankok között a devizahitelek forintosításánál – nyilatkozta a Hír TV-nek a Bankráció.hu hitelszakértője. Gergely Péter szerint ezért a következő hónapokban érdemes az adósoknak minél pontosabban törleszteni, hiszen ez sokat számíthat majd az átváltásnál, hogy mennyire kedvező feltételekkel tudnak majd forinthitelhez jutni.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.