Már csak néhány napig működik Nagykanizsán a Bonbonetti

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az elküldött 64 dolgozó mintegy harmadát az ugyanazon a telephelyen működő Kanizsa Pékség foglalkoztatná tovább.

BLM
2014. 11. 26. 23:31

Korábban a Népszabadságnak a Bonbonetti a hatékonyság növelésének kényszerével indokolta a bezárást. Sánta Sándor vezérigazgató a lapnak hangsúlyozta, hogy a magyarországi fejlemények nem állnak összefüggésben az ukrán anyacég, a Viktor Porosenko érdekeltségében álló Roshen problémáival az orosz piacon, amelyek ugyan alapvetően nem rendítik meg az európai, amerikai és kanadai érdemi piacokkal is rendelkező céget, de azért komoly bevételkiesést okoznak.

A Kanizsahír hírportál egy korábbi értesülése szerint a szakszervezetet arról tájékoztatta a bezárás okaként a Bonbonetti Choco Kft. vezetése, hogy a népegészségügyi termékadó 2011-es bevezetése óta rohamosan megerősödött a feketegazdaság az édesipari termékek piacán. A társaság nem kis- vagy közepes vállalkozás, ezért nem jut fejlesztési forrásokhoz, a termékei pedig így nem képesek felvenni a versenyt a feketepiaci alternatívákkal.

A Bonbonetti cég neve egyébiránt éppen Nagykanizsáról származik, ugyanis a zalai városban már a rendszerváltás előtti évtizedekben készült egy ostyaféle ezen a néven, majd a privatizációt követően a termék nevét vette fel az itt működő cég.

A mai Bonbonetti a honlapján található cégtörténet szerint több tulajdonosváltás után került az ukrán Roshen kezébe. A Stollwerck Budapest Kft.-t és a nagykanizsai Bonbonetti Kft.-t 2004-ben vásárolta meg, majd az egész cégcsoportot Bonbonettire keresztelte át.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.