Megakadályoznák a földadót

Az agrártárca javaslata az állattenyésztést is mentesítené a helyi közterhektől.

2014. 11. 22. 7:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Törvénymódosítást kezdeményez a Földművelésügyi Minisztérium (FM) annak megakadályozása érdekében, hogy az önkormányzatokföldadót vethessenek kia helyi gazdálkodókra. A szakmaközi szervezetekről és az agrárpiaci szabályozás egyes kérdéseiről szóló jogszabály megváltoztatásáról már egyeztetést folytat a tárca a Nemzetgazdasági Minisztériummal – közölte az FM parlamenti államtitkára. Nagy István a Magyar Nemzetnek elmondta: amint sikerül megállapodásra jutni, a kormány elé terjesztik a tervezetet.

Az agrártárca javaslata a termőföldek, az erdők mellett a tanyákra, a halgazdálkodási vízterületre, a halgazdálkodási létesítményre is vonatkozna. A módosítás kiterjedne a mező- és erdőgazdálkodási célú gépekre, a mező- és erdőgazdasági termeléssel összefüggő egyéb más ingatlanokra, így a majorra, a gépállomásra, a színre, a pincére, a szárítóra és a gabonatárolóra, valamint a takarmánytároló és -előállító építményekre és eszközökre is. Az FM azt szeretné, ha az állattartására sem vezethetnének be a helyhatóságok települési adót. Ez utóbbi azért került be a javaslatba, hogy a települések ne lehetetlenítsék el a helyi állattenyésztést. – Nem véletlenül kellett a kormányzatnak a településektől elvonni az állattartást szabályozó kérdésköröket. Korábban számos faluban, városban mondvacsinált okokra hivatkozva kitiltották a jószágokat. Félő, hogy ott, ahol megtiltani nem tudták, most adóval lehetetleníthetik el a tenyésztőket – húzta alá Nagy István.

Az államtitkár jelezte: az adótörvények eddig felsorolták, hogy mire lehet kivetni települési illetéket. Ezzel szemben a jövő évi szabályozás csak azokat a kategóriákat sorolja fel, amiket nem adóztathatnak meg az önkormányzatok. Így merülhetett fel a termőföldre kivetett közteher lehetősége.

– A földadó csaknem kétmillió földtulajdonost érintene, s félő, hogy a legrászorultabb önkormányzatok, ahol nincs más vagyon, ehhez az eszközhöz nyúlnának. A kistelepüléseken viszont a föld az egyetlen záloga a vidéki életnek, a vidék megtartó képességének, a biztos jövedelemnek – állapította meg Nagy István.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.