Huszonöt százalékos EU-támogatás segítségével korszerű, környezetbarát húsipari gépeket vásárolt a társaság 37,25 millió forint értékben. A vállalat tulajdonosa, a gyulai önkormányzat képviseletében Görgényi Ernő polgármester közölte: a háromszáz főt foglalkoztató cég a projekthez szükséges önerőt a tavalyi üzleti évben megtermelt nyereségéből finanszírozta. Az új eszközökkel csökken a gyártás energiafelhasználása, és jelentősen nő a gyártott termékek élelmiszer-biztonsága – tette hozzá.
Daka Zsolt, a társaság ügyvezetője elmondta, hogy a Gyulahús a 2014-es gazdasági évet várhatóan 4,5 milliárd forint árbevétellel zárja, ami 500-600 millió forinttal haladja meg a előző évit. A cég nyeresége várhatóan mintegy 50 millió forint körül lesz, ez duplája az előző évinek.
Az ügyvezető jelezte, hogy a vállalatot érzékenyen érinti a jelenleg is hatályban lévő orosz embargó, azonban a kieső árbevételt a korábbi angol, cseh piaci eladásokkal sikerült ellentételezni, és bővült a hazai értékesítés is.
A Gyulahús éves árbevételének nyolcvan százaléka származik hazai eladásokból és húsz százaléka exportból. A vállalat jelenleg mintegy száz húsipari terméket állít elő, közöttük a hungarikummá nyilvánított gyulai kolbászt és a híres gyulai májast. A cég az újraindítása óta stabilan működik, fizetőképes, a rendelkezésre álló forgóeszközzel finanszírozza a termelést, az alkalmazott 300 ember foglalkoztatása hosszú távon biztosítva van – hangzott el a tájékoztatón.
Görgényi Ernő bejelentette, hogy a város ötéves tervet dolgozott ki a Gyulahús fejlesztésére, amely jövő héten kerül az önkormányzat gazdasági bizottsága elé, a gyulai húsipari szakemberek véleményét is kikérik. A fejlesztési program célja 2014 és 2020 között EU-támogatások segítségével egymásra épülő beruházásokat megvalósítani és egy korszerű feldolgozóipari technológiát kiépíteni.
A húsipari cég jelenleg két telephelyen működik, a belvárosi részleget a Kétegyházi úti telephelyre költöztetik. A tervek között szerepel egy zöldmezős, környezetbarát új vágóhíd építése. A vágás újraindításával a vállalatnál további munkahelyek jönnek létre, a térségben fellendül a sertéstartás, mintegy ötszáz család juthat kiegészítő, alternatív jövedelemhez – ismertette a polgármester.