Elmondása szerint 2014-ben 49 ügyben küldtek jelzést a nyomozó hatóságoknak. A 49 ügy közül 25 a felsőoktatási intézmények gazdálkodásának ellenőrzéséhez köthető. Önkormányzatok és önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságok ellenőrzéséhez 18, központi költségvetési szervekhez 4, egyéb szervezetekhez pedig 2 számvevőszéki jelzés kapcsolódott idén. A nyomozó hatóságok által tett visszajelzések alapján megállapítható, hogy a jelzések nyomán hűtlen kezelés, a számvitel rendjének megsértése és magánokirat-hamisítás elkövetésének gyanúja is felmerült.
Az idén az ÁSZ az ellenőrzések során 40 esetben tárt fel közbeszerzési szabálytalanságot. A 40 eset közül 19-nél már eltelt a jogsértés megtörténtétől számított három év, ezért nem volt lehetőségük eljárás kezdeményezésére. A maradék 21 esetben az ÁSZ közbeszerzési jogorvoslati eljárást kezdeményezett. A 21 eset közül 14 összesen 12 felsőoktatási intézmény gazdálkodásához köthető. Kifejtette: néhány héttel ezelőtt 62 városi önkormányzat utóellenőrzését zárta le az ÁSZ.
Domokos László rámutatott: a 2011 júliusában hatályba lépett új ÁSZ-törvényben szereplő intézkedésiterv-készítési kötelemmel lezárult a következmények nélküli ellenőrzések korszaka. Így a már ellenőrzött központi szervek, intézmények vagy önkormányzatok számíthatnak a számvevők visszatérésére és tüzetesen értékelésére, hogy a jelentéseik megállapításaira és javaslataira az ÁSZ által is elfogadott intézkedési terveket hogyan hajtották végre. A 62 városi önkormányzat esetében pozitívak a számvevőszék tapasztalatai, az intézkedési tervekben vállalt feladatok 77 százalékát végrehajtották.
Kiemelte: az önkormányzatok adósságának állami átvállalása, a feladatmegosztás és a kapcsolódó finanszírozási rendszer átalakítása szükséges lépés volt, ez pénzügyileg is fenntarthatóvá tette az önkormányzatok működését. Ezzel együtt viszont felmerült egy másik probléma, mégpedig az önkormányzati cégek eladósodása.



















