Kétezer embert küld el a Tesco

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Kijelölte bezárásra ítélt veszteséges nagy-britanniai üzleteit szerdán a Tesco.

VZ
2015. 01. 28. 17:06

A külföldi érdekeltségek közül Magyarországon ugyanebben az időszakban és ugyanígy számolva 2,5 százalékkal, az időszak átlagán belül a karácsonyi szezonban 4,2 százalékkal nőtt a Tesco forgalma. A vállalat ennek ellenére hazánkban is boltbezárásokról és elbocsátásokról döntött.

A Tesco – amely a brit magánszektor legnagyobb foglalkoztatója 320 ezer alkalmazottal – rendkívül nehéz, könyvelési botrányokkal és bűnügyi vizsgálatokkal súlyosbított évet tud maga mögött. A cég október 23-án jelentette be, hogy előzetesen kalkulált nagy-britanniai eredményeit összesen 263 millió fonttal (110 milliárd forint) becsülte túl. Ez ráadásul felfelé korrigált adat, amikor ugyanis a téves eredményszámítás gyanúja a nyár végén először felmerült, még 250 millió fontos túlbecslésről volt szó.

A Tesco szeptember végén indított átfogó vizsgálatot a Deloitte könyvvizsgáló cég bevonásával annak kiderítésére, hogy miként lehetett ilyen mértékben elnézni a láncolat által a piacnak kiadott eredménybecslést. A cég a vizsgálat elindításával egy időben bejelentette, hogy több más vezető munkatársa mellett felfüggesztett állásából négy igazgatót. Október végén a súlyos csalási bűncselekmények felderítésére szakosodott brit nyomozóhatóság (Serious Fraud Office, SFO) közölte, hogy bűnügyi eljárás indult a társaság negyedmilliárd fontot meghaladó eredménykalkulációs hibájának ügyében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.