Orbán Viktor megnyugtató válaszokat adott Merkelnek

Cégnevek említése nélkül tárgyalt gazdaságszabályozási kérdésekről a kancellár és a magyar miniszterelnök.

TK
2015. 02. 03. 9:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szijjártó Péter kiemelte: ha a gazdasági környezet rossz lenne, akkor 2010 óta nem érkezett volna 6 milliárd eurónyi új német beruházás Magyarországra, ahol 6 ezer német cég 300 ezer embert foglalkoztat.

A miniszter elmondta, a találkozón egyetértettek abban, hogy olyan geopolitikai kérdésekben, mint az Európai Unió és Oroszország, valamint az EU és az Eurázsiai Gazdasági Unió kapcsolatának fejlesztése, együttműködik a két ország.

Közös érdek az ukrán konfliktus lezárása is, kizárólag békés eszközökkel – tette hozzá. Ezzel kapcsolatban azt is mondta, hogy a tárgyalásokon nem beszéltek az Oroszország elleni uniós szankciók Magyarország általi támogatásának kérdéséről. Hangsúlyozta, hogy Magyarország tartja magát a közös európai döntésekhez.

Orbán Viktorral, Áder Jánossal, a hazai zsidó szervezetek vezetőivel, német vállalatok vezetőivel és az Andrássy egyetem diákjaival is találkozott hétfői magyarországi találkozóján Angela Merkel német kancellár. A magyar kormányfővel megtárgyalt témák többségében egyetértést mutatott, egyedül az illiberális demokrácia kérdésében volt kritikus.

Szijjártó Péter elmondta: a tanácskozáson „mintegy 1 perc 20 másodpercig” szóba került az illiberális demokrácia fogalmának értelmezése is. A magyar álláspont erről a kérdésről az, hogy különböző országokban különbözőképpen gondolkodnak a demokráciáról, és azért vagyunk különbözők, hogy ne erőltessük rá saját felfogásunkat a másikra. Hozzátette, hogy az Európai Unió megkérdőjelezhetetlen eleme a demokrácia.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint a két ország között semmilyen konfliktusról nem lehet beszélni, és a két politikus személyes kapcsolata is egészen kiváló.

A TV2 Mokka című műsorában Szijjártó Péter arról is beszámolt, hogy a tárgyaláson szót váltottak a civil szervezetek működéséről, illetve a média szerepéről is. Ezzel kapcsolatban Orbán Viktor világossá tette, hogy a civil szervezetek fontos szerepet töltenek be a társadalomban, de átláthatóan kell működniük. A sajtószabadság pedig érvényesül Magyarországon, ezt mindenki láthatja, ha kinyitja az újságokat vagy televíziót néz, hiszen mindenki elmondhatja a véleményét, és a kormánnyal szemben kemény kritikák jelennek meg – mondta Szijjártó Péter.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.