A Buda-Cash nem kereskedhet a tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója március 6-i hatállyal szüntette meg a cég kereskedési jogát.

HZS
2015. 03. 05. 16:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közlemény emlékeztet arra, hogy a Magyar Nemzeti Bank 2015. március 4-én visszavonta a kereskedő befektetési szolgáltatásra vonatkozó engedélyét. Erre való tekintettel szüntette meg a tőzsde vezérigazgatója a brókercég tőzsdetagságát és kereskedési jogát a részvény és a származékos szekcióban.

A jegybank által feltárt hiányosságok, illetve a felügyeleti biztos adatai alapján a brókerház jelentős összeggel nem tud elszámolni ügyfeleinek. A brókerház ügyfeleit a Befektető-védelmi Alap kártalanítja majd – áll az MNB szerdai közleményében.

A Magyar Nemzeti Bank hétfőn közölte, hogy visszavonta a DRB bankcsoporthoz tartozó kisbankok tevékenységi engedélyét. Windisch László, a jegybank felügyeleti alelnökének hétfői tájékoztatása szerint az Országos Betétbiztosítási Alapnak (OBA) meglesz a kellő fedezete a betétesek kártalanítására. Az alelnök közölte azt is, hogy a kártérítés maximális 30 millió forintos plafonja bőséges fedezetet nyújthat a lakossági károsultaknak, hiszen a négy érintett kisbanknál az átlagos betétösszeg nagysága ennek csak a töredékét teszi ki. A DRB bankcsoportnál – a vállalati és intézményi ügyfelekkel együtt – bő 123 ezer betétet kezeltek mostanáig.

Százmilliárd forintot csalhatott el a Buda-Cash Brókerház a jegybank szerint. A cég működését felfüggesztették. Az állítólagos visszaélések senkinek nem szúrtak szemet, habár többek szerint a piacon már régóta pletykáltak hamis könyvelésről. A Magyar Nemzet cikke.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.