Kezd „belejönni” az ekáer rendszere

Több szabálytalanságot is feltárt már az éles üzemben működő Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer – közölte a NAV.

BuL
2015. 04. 11. 9:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közlemény szerint a rendszer már a két hónapos próbaüzemben bizonyította, hogy megfelelő eszköz az áfacsalások visszaszorítására, az emberi fogyasztásra veszélyes élelmiszer-szállítmányok kiszűrésére, valamint a tisztességes gazdálkodók segítésére.

A március 1-je óta éles üzemben működő rendszer jelentős felderítései közé sorolta a hatóság azt az esetet, amely során Hajdú-Bihar megyében egy tehergépjármű – a fuvarokmányok alapján – nagy képernyős LED televíziókat szállított Romániából Horvátországba, azonban több furcsa körülményre derült fény az ekáer ellenőrzéskor. A feladó- és a célországra tekintettel különös volt, hogy a számla összege forintban volt feltüntetve, de gyanús volt az is, hogy az ellenőrzéskor a járműben lévő GPS-en célállomásként Miskolc szerepelt, illetve a jármű utasai nem tudták megmondani, hol lépik át a magyar–horvát határt – írta a NAV. A szállítmányt már az illetékes igazgatóság várta, és azonnali ellenőrzést rendeltek el a gazdálkodónál.

A hatóság egy másik esetként számolt be arról, hogy munkatársaik egy műtrágyaszállítmányt ellenőriztek Tolna megyében, az egyik érintett gazdálkodó esetében pedig a rendszer jelezte, hogy jelentős adóhátralékkal rendelkezik. Az ellenőrzéskor kiderült, hogy a szállítmányt egy másik Tolna megyei címen kell lerakodni, azért a NAV munkatársai a lerakodás helyszínén is végeztek ellenőrzést, ahol fény derült egy több gazdálkodóból álló értékesítési láncolatra. A láncolatban szereplő társaságok nemrég alakultak, magas kockázati tényezővel rendelkeztek, viszont a forgalmuk nagy volt – ismertette a NAV. Jelezte továbbá, hogy az áru átvételét követően valamennyi gazdálkodó esetében ellenőrzés kezdődött.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.