Napi 3 milliárd forint: ennyit kap Magyarország

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A cél ennek az összegnek a minél hatékonyabb felhasználása.

kn
2015. 04. 19. 12:33

A közgyűlési elnök a jövőbeni feladatokról szólva elmondta: a Baranya Megyei Önkormányzat 38 milliárd forint értékben tervez fejlesztéseket helyi települések bevonásával. A politikus reményét fejezte ki, hogy ezek is legalább olyan eredményesek lesznek, mint a megyei önkormányzat korábbi beruházásai. Ezek között említette az orfűi aquaparkot és a bikali élménybirtokot.

Balázsné Kréth Ibolya, a siklósi önkormányzat polgármesteri kabinetvezetője azt közölte, hogy a dél-baranyai város az elmúlt időszakban 30, európai uniós támogatást valósított meg mintegy 7 milliárd forint értékben. Ennek keretében megújult a belváros, és egyebek mellett teljes körűvé vált a szennyvízelvezetés. A siklósi várral kapcsolatban elmondta, hogy a Dél-Dunántúl legnépszerűbb erődítményének rekonstrukciójára nyolc év alatt 2 milliárd forintot költöttek. A Norvég Alapból és európai uniós forrásokból elnyert pénzből látogatóközpontot építettek, felújították a barbakánt, a felhajtóhidat, a Dorottya-kertet, a várkápolna belső tereit, kibővítették a kiállítóhelyiségeket. A felújítás közelmúltban lebonyolított harmadik ütemében a vár északi, nyugati homlokzatát és északi teraszát varázsolták újjá, részben megerősítették az épület falát, kialakítottak egy lovagtermet, valamint egy kávézót is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.