Nyolcmilliárdot finánckodtak össze az út széléről

Ennyi köztartozás beszedésére tett lépéseket a NAV a közutakon – írta meg a Napi Gazdaság.

VZ
2015. 04. 09. 9:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közutakon és más helyszíneken ellenőrzéseket végző pénzügyőrök új köztartozás-behajtási módszere tavalyi bevezetése óta egyre többet hoz az államkasszának – írták.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei ugyanis jogot kaptak rá, hogy fennálló köztartozás esetén lefoglalják akár megállított teherautó szállítmányát, magát a járművet vagy az érintett vállalkozás készletét, berendezéseit.

A lapnak a NAV vám- és jövedéki ügyekkel foglalkozó szóvivője, Suller Attila elmondta, tavaly mintegy 4,7 milliárdnyi hiányzó adóbefizetés kapcsán intézkedtek a pénzügyőrök ilyen keretek között, ebből másfél milliárd forintot helyben kifizettek vagy átutaltak, 3 milliárd forint értékben pedig árut, járműveket, készleteket foglaltak le a fináncok. A szóvivő szerint ez azt jelenti, hogy a módszer bevált, ráadásul 2015 első negyedévében újabb, több mint 3,5 milliárd forintnyi köztartozás behajtása kapcsán intézkedtek a fináncok, ennek egyharmadát szintén azonnal lerótták az ellenőrzött adófizetők.

Egy-egy ellenőrzés, például egy kamion leállítása során Suller elmondása szerint azt ellenőrzik, hogy például a vállalkozásnak, illetve a megrendelőnek van-e adóelmaradása. A fináncok erről egyeztetnek a NAV ügyeletével, ahol azonnal átnézik a szükséges nyilvántartásokat és leellenőrzik az adatokat. Ha kiderül, hogy az érintettek bármelyikének köztartozása van, kiállítják a jegyzőkönyvet, és fizetésre szólítják fel az adóst. A fizetés elmaradása esetén pedig a NAV lefoglalja az árut, sőt vagyontárgyak elvonásáról, elárverezéséről is dönthet.

A működéshez elengedhetetlen eszközeiket viszont nem veszi el a hatóság, hiszen, ahogy Suller elmondta, nem cél a gazdasági szereplők ellehetetlenítése. A lap ugyanakkor felsorol két esetet is, amikor egy kocsma árukészletét és bútorzatát vagy egy cég konzervgyártó berendezéseit foglalták le.

Ezzel a behajtási módszerrel, mint írták, zömmel a feledékenységből elmaradt, néhány százezer vagy millió forintos kintlévőségek érkeznek be, de elrettentheti a nagyobb tartozást felhalmozókat is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.