Orbán: 4-5 év, és a világ teljesen meg fog változni

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

„Olyan összefogást sikerült létrehozni, amelynek eredményeképpen még egy távoli országban is felfigyelnek ránk.”

TK
2015. 04. 10. 11:50

Onkar S. Kanwar, az Apollo Tyres elnök-vezérigazgatója arról beszélt, hogy ma India a világ negyedik legnagyobb gazdasága, és a leggyorsabban fejlődő piacok között található, feltörekvő informatikai hatalom. Felidézte, hogy az indiai beruházások több mint nyolcezer ember foglalkoztatását teszik lehetővé Magyarországon.

A gyöngyöshalászi az első Indián kívüli zöldmezős beruházása az Apollo Tyresnek. „Célunk egy modellértékű gyártókapacitás létrehozása, ez lesz a legmodernebb gyára a társaságnak” – húzta alá. Onkar S. Kanwar elmondta, hogy a gumiabroncsgyár révén nemcsak közvetlenül jönnek létre új munkahelyek, közvetett módon is bővül a foglalkoztatottság. Arról is beszélt, hogy a társaság számára fontos a társadalmi felelősségvállalás, több ehhez kapcsolódó, egészségügyi, a környezet védelmét szolgáló programot terveznek.

Neeraj Kanwar, a társaság alelnöke azt mondta, cégük elkötelezett dolgozóik életminőségének javítása iránt, gyáruk pedig hozzájárul a régió fejlődéséhez. A felelős növekedés csak környezeti tudatossággal és társadalmi fenntarthatósággal érhető el – tette hozzá. „Az Apollo Tyres világában a gyöngyöshalászi gyár lesz a Kékestető” – jegyezte meg. Kijelentette: tizennyolc hónap múlva legördülnek az első gumiabroncsok a szalagokról.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.