A mérlegfőösszeg alapján legnagyobb európai bankcsoport igazgatótanácsa pénteki londoni közleményében hangsúlyozta, hogy döntés még nem született, az ügy „bonyolult\", és egyelőre az sem tudható, hogy a társaság mikor és milyen elhatározásra jut, de „a munka megkezdődött”. A bank másfél évszázada alakult Hongkongban, és az 1990-es évek elején helyezte át globális székhelyét Londonba. Londoni pénzügyi elemzők pénteki értékelései szerint ha az HSBC valóban kiköltözik a Cityből, a legvalószínűbb új központ ismét Hongkong lenne.
Az HSBC távozásával messze a legnagyobb bank hagyná ott a City pénzügyi központját, és ez a brit költségvetést is érzékenyen érintené, mivel a City adja a brit adóbevételek tíz százalékát. A citybeli globális HSBC-központ elköltöztetésének fontolóra vételében szerepet játszik a brit bankszektorra kivetett különadó, amely az idei pénzügyi évre szóló költségvetés alapján emelkedik is. Tavaly a brit kormány csaknem 2 milliárd font (840 milliárd forint) bevételre tett szert az illetékből, ennek több mint harminc százaléka az HSBC-t terhelte. A cég aggályai közé tartoznak mind a kormányzó Konzervatív Párt, mind az ellenzéki Munkapárt politikai tervei is.
Nagy-Britanniában május 7-én tartják a parlamenti választást, és David Cameron miniszterelnök tervei szerint ha a konzervatívok alakíthatják meg az új kormányt, legkésőbb 2017 végéig népszavazást írnak ki arról, hogy az ország az Európai Unió tagja maradjon-e. A Munkapártnak nincsenek ilyen konkrét népszavazási tervei, Ed Miliband, a Labour vezetője és miniszterelnök-jelöltje azonban radikális szigorításokat tervez a bankszektor szabályozásában. Tervei alapján ha a baloldal májusban kormányt alakíthat, utasítaná a verseny- és piacfelügyeleti bizottságot annak meghatározására, hogy egy-egy adott bank legfeljebb mekkora részesedést tarthat meg a brit bankpiacon.
Az ország piacán tevékenykedő öt legnagyobb bank – az HSBC, a Barclays, a Royal Bank of Scotland, a Santander és a Lloyds-csoport – a lakossági és a kisvállalati szolgáltatások 85 százalékát nyújtja. Ezért a Munkapárt ha kormányra kerül, Miliband tervei szerint nem engedné, hogy e bankok tovább növeljék piaci részesedésüket, sőt a Labour-kormány törvénnyel teremtene helyet a piacon új kis bankok számára.