Tengernyi borravalót és hálapénzt fizetünk – a KSH számai

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A magyarok tavaly összesen 8,4 milliárd forintnyi borravalót és csaknem ugyanennyi, 8,3 milliárd forint hálapénzt adtak.

BuL
2015. 04. 11. 9:33

A legtöbb borravalót a szépségiparban tevékenykedő fodrászoknak, illetve kozmetikusoknak adták a megkérdezettek: éves szinten több mint 2,6 milliárd forintot, az összes borravaló közel harmadát. Ez egy-egy alkalommal átlagosan 300 forint körüli összegnek felelt meg.

A második legnagyobb borravalós tétel (2,5 milliárd forint) a pincéreknek, felszolgálóknak, illetve ételfutároknak adott összeg. Az étel házhoz rendelése (akár otthonra, akár a munkahelyre) igen népszerű, hatalmas a kínálat, sok a házhoz szállításra specializálódott cég. 2014-ben e szolgáltatásnál egy-egy alkalommal 200 forint körüli borravalót adtak az ételfutároknak, ételkiszállítóknak, de a hagyományos éttermi étkezés során ennek átlagosan a dupláját is otthagyták, alkalmanként 400 forintot.

A következő az összes borravalóra kiadott értékekből a benzinkutasnak (9,3 százalék) és a postásnak (7,5 százalék) adott borravaló. A háztartások alkalmanként 200 forint körüli összeget hagytak a benzinkúton, és a postások is e körüli összeget kaptak egy-egy alkalommal.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.