Ismert, az Index csütörtökön arról írt, hogy az FKF felügyelőbizottsága legutóbbi ülésén módosításokat kérve visszadobta az új menedzsment 2015-ös évre vonatkozó üzleti tervét.
Az FKF úgy reagált a hírre, hogy április 30-án délelőtt a felügyelőbizottság részletesen megtárgyalta, majd négy igen és egy tartózkodás mellett támogatta a társaság idei üzleti tervének módosítását. A cég csütörtöki nyilatkozatában újra cáfolta az Index azon korábbi és ma megismételt állítását, hogy „minisztereknek kijáró méretű tanácsadói kabinet”, „10 tanácsadós FKF vezérigazgató" működne a cégnél. Hozzátették: a cikk címében közölt állítás „2 héttel ezelőtti esemény, ma már okafogyott hír, nem téma”.
A közlemény szerint a vezérigazgató mellett csupán „5 fős kabinet működik, a kabinetben dolgozó szakemberek átlagfizetése bruttó 690 ezer forint, akik közül egy fő használhat vállalati személygépkocsit, sofőr nélkül! Dr. Sepsey Tamás jogi és igazgatási vezérigazgató-helyettesként áll társaságunk alkalmazásában, fizetése a Fővárosi Közgyűlés által meghatározott mértékű. Valótlan az Iindex állítása, hogy az FKF NZRt.-nél 48 vezető »havonta átlagosan 1,8 millió forint bruttó jövedelmet markolt fel«. Az idei, 2015. év első negyedévében ez az érték bruttó 938 ezer forint havonta.”
A közleményben azt is hangsúlyozzák, hogy a vezetők fizetése közérdekű adatként mindig is megtalálható volt és jelenleg is elolvasható a társaság honlapján. „Egyértelműen megállapítható ennek alapján, hogy a vezetők 2015. évi jövedelme meg sem közelíti az Index hírportálon megjelent és a sajtóban rendszeresen idézett valótlan mértéket. Az minden esetben a Fővárosi Közgyűlés által meghatározott bérpolitikai irányelvekkel összhangban került megállapításra” – írták.