1,47 milliárd forint vár elköltésre, ne feledkezzenek meg róla!

Vasárnapig lehet elkölteni a Szép-kártyákra 2013-ban utalt összegeket.

2015. 05. 28. 14:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A két éve kapott és fel nem használt, lejárt juttatásokat a kártyakibocsátó bankok visszautalják a munkáltatóknak –  hívja fel a figyelmet az NGM csütörtöki közleményében.

Egy hónappal ezelőtt még 2,6 milliárd forint volt a számlákon a 2013-ban utalt összegből. Az azóta eltelt időszakban több mint egymilliárd forintot költöttek el a kártyabirtokosok.

A tárca emlékeztet, hogy a vendéglátás zsebben lévő pénzt az ország több ezer éttermében fel lehet használni, a szabadidő zsebből pedig sokféle szolgáltatónál, például színházban, múzeumban, fesztiválon, koncerten, uszodában, fitneszteremben lehet fizetni. A szálláshelyeken, gyógyfürdőkben és strandokon gyakran mindhárom zsebet lehet használni fizetésre.

Hozzáteszik, hogy a kártyaszabályzat lehetővé teszi azt is, hogy a tulajdonos az étkezési és rekreációs zsebekből a szálláshely zsebbe csoportosítsa át az ott lévő pénzét.

Azoknak a kártyabirtokosoknak, akiknek a szálláshely zsebben lévő keret elköltésére a most következő hétvégén már nincs lehetőségük, számukra megoldás lehet egy későbbi nyaralás előzetes internetes lefoglalása, vagy egy később igénybe vehető szállodai voucher (szobautalvány) megvásárlása.

Az NGM közleménye szerint a Szép-kártya népszerűsége évről évre nő: 2013-ban 68 milliárd forintot, 2014-ben 76 milliárdot, az idén pedig várhatóan ennél is többet töltenek fel a cégek dolgozóik kártyáira.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.