A Magyar Posta értetlenül áll a szakszervezet magatartása előtt

Új ajánlatot tett a posta értékszállító cége az Értékszállítási és Őrzésvédelmi Dolgozók Szakszervezetének.

2015. 05. 09. 18:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közlemény szerint a cég és az érdekképviseletek pénteken késő estig egyeztettek. A megbeszélésen jelen voltak a JNT, valamint az Értékszállítási és Őrzésvédelmi Dolgozók Szakszervezete (ÉŐDSZ) mellett a Magyar Posta Zrt. és a Munkástanácsok Országos Szövetségének képviselői is. Közölték: a megbeszélésen a JNT, a Magyar Posta és a Munkástanácsok „konstruktív párbeszédet folytattak, és született egy egyezségre, tárgyalásra alkalmas ajánlat”, amely mindkét fél vállalható keretek közötti engedményén alapul. Mindebben a Munkástanácsokkal közös álláspont alakult ki.

„Az ÉŐDSZ azonban – annak ellenére, hogy egy hete ő követelte a hétvégi tárgyalási nap kitűzését – ezt nem hajlandó egyelőre megtárgyalni” – áll a közleményben.

A JNT és a Magyar Posta „értetlenül áll” az ÉŐDSZ magatartása előtt, amely álláspontjuk szerint újabb bizonyítéka annak, hogy a szakszervezet egyáltalán nem törekszik a megállapodásra.

Az ÉŐDSZ vonulásos demonstrációt szervezett szombat délután, a tüntetők a Posta XIII. kerületi, Dunavirág utcai székháza elől vonulnak a Kossuth térre, mert nem sikerült megállapodnia a JNT-vel a 2015-ös bérekről – közölte a szakszervezet.

A JNT és a posta szerint a demonstráció egy olyan megmozdulás, amely teljesen figyelmen kívül hagyja, hogy a felek előremutató tárgyalásokat folytatnak, és veszélybe sodorja a megállapodás lehetőségét.

A Munkástanácsok Országos Szövetsége ezzel kapcsolatban az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: miután pénteken sikerült megkezdeni az érdemi tárgyalásokat a bérekről a munkáltatóval – amely tárgyalások esélyt adnak az elhúzódó konfliktus békés rendezésére – a Munkástanácsok álláspontja szerint a konfliktus ezen stádiumában „elégséges” igénybe venni a legkeményebb nyomásgyakorló eszközt, a sztrájkot. Ugyanakkor leszögezték, hogy tiszteletben tartják tagszervezetük, az ÉŐDSZ vezetőinek érveit a demonstráció szükségességéről. A demonstráció megszervezéséhez a konföderáció technikai, jogi és a sztrájkalap finanszírozásával anyagi segítséget nyújtott tagszervezetének.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.