Fidesz: Nevetséges az MSZP javaslata

A Fidesz-frakció szerint nevetséges az MSZP keddi javaslata, amely az egy számjegyű adókulcsot célozza.

2015. 05. 19. 17:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormánypárt MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagál, hogy Burány Sándor, az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista elnöke közölte: az MSZP egy számjegyű személyijövedelemadó-kulcsra tesz javaslatot a minimálbér esetében a 2016-os költségvetés tárgyalásakor.

A Fidesz-frakció arra hívja fel a figyelmet, hogy az MSZP volt az a párt, amelynek kormányzása idején a személyi jövedelemadó a mostani 16 százalék duplája, 32 százalék volt. A gyermeket nevelőket nem segítették, hanem elvették tőlük a családi adókedvezményt, a folyamatos megszorítások és adóemelések miatt a magyar családok eladósodtak és elszegényedtek. A Bajnai-kormány alatt bevezették a félszuperbruttót, ami azt jelentette, hogy az embereknek még azután is adózniuk kellett, amit egyébként jövedelemként meg sem kaptak. Ez az intézkedés a minimálbérből élőket is ugyanúgy sújtotta – sorolják.

„Ezen tények fényében nevetséges a baloldal mai javaslata” – fogalmaznak, és azt kérik az MSZP-től, hogy „inkább támogassák a kormány 2016-os költségvetését, amely az adócsökkentésről szól”.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.