Az Európai Unió múlt évben elfogadott három új közbeszerzési tárgyú irányelve átfogóan reformálja meg az uniós közbeszerzési jogot. A klasszikus közbeszerzéseket szabályozó és a közszolgáltatók beszerzéseire irányadó irányelvek mellett megjelenik a koncessziós szerződéseket szabályozó irányelv. A közbeszerzési jogorvoslatokra továbbra is a régi irányelvet kell alkalmazni.
A korábbi évek uniós szabályozását meghatározta, hogy az EU tagállamai között létrejöjjön az egységes belső piac a közbeszerzések területén is, vagyis a piaci verseny előnyei torzulásmentesen érvényesüljenek, és így az uniós vállalkozások egyenlő esélyekkel férhessenek hozzá más tagállami közbeszerzésekhez.
Az új irányelvek a hazai szabályozás kötelező megváltozását teszik szükségessé, a közbeszerzési törvény szabályai többségét módosítani kell.
Előtérbe került az a cél, hogy a közbeszerzések különböző stratégiai célokat segítsenek elő. A tagállamoknál így teret kaphat az, hogy a fontos társadalmi-gazdasági célkitűzések – például az innováció, a szociális célkitűzések, a környezetvédelem – a közbeszerzési politika integráns részévé váljanak. A törvényjavaslat indoklása megjegyzi: fontos szempont, hogy a közbeszerzések jelentős hányada valósul meg európai uniós források felhasználásával, a közbeszerzések eredményes, hatékony és szabályos lebonyolítása tehát egyben az uniós források megfelelő felhasználásának előfeltétele.
Az új törvény magába foglalja a koncessziós eljárások szabályait is. Újdonság az elektronikus közbeszerzés fokozatos bevezetése, de ennek a részletszabályait a kormány rendeletben fogja megalkotni.
A törvényjavaslat a jelenleginél részletesebb és egyértelműbb szabályokkal biztosítja, hogy a gazdasági szereplők által üzleti titoknak nyilvánított iratok valóban kizárólag olyan információkat tartalmazzanak, amelyek nyilvánosságra hozatala a gazdasági szereplő üzleti tevékenysége szempontjából aránytalan sérelmet okozna.
Az ajánlattevőknek a közbeszerzési eljárás során felelősen kell ajánlatot tenniük, olyan feltételek vállalásával, amelyekkel valóban eleget tudnak tenni a szerződéses kötelezettségeiknek. A jövőben nem számíthatnak arra, hogy a szerződés elnyerése érdekében tett – esetlegesen nem kellő körültekintéssel felmért – vállalásaik alól egy későbbi szerződésmódosítással megszabaduljanak. A törvényjavaslat rögzíti a – közbeszerzések tisztasága érdekében jelenleg is érvényesülő – kizáró okok körét, így különösen az offshore szervezetek kizárására vonatkozó követelményt.