Kivezetik a devizás autóhiteleket?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A jegybank biztosítaná a forintra váltáshoz szükséges eurót a forint stabilitása érdekében.

Hajdú Péter
2015. 05. 06. 3:00

Úgy tűnik, a jegybank elszánt az átváltás ügyében, akár új forintosítási törvény megalkotását is támogatná, csak hogy elkerülje a bankrendszer stabilitását gyengítő hitelfelvevői fizetésképtelenséget. Legalábbis erre lehet következtetni a Napi Gazdaság híréből. A lap információi szerint azért tartja különösen fontosnak és azért ösztönözné a még élő autókölcsönök forintra váltását a jegybank, mert attól tart, hogy a gépjárműhiteleken elszenvedett árfolyamveszteségek miatt a hitelt felvevők jelzáloghitelüket sem tudják majd fizetni. Annál is égetőbb a probléma megoldása, mert a bankokkal szemben eladósodott 110 ezer deviza-autóhiteles közül több tízezernek jelzáloghitele is van. Ha nekik valóban problémát jelent a kölcsön törlesztése, az a bankrendszer számára is komoly gondot okozhat, hiszen tízezrével lesznek, akik egyszerre két kölcsön törlesztésével is elmaradnak, s így emelkedhet a bedőlt hitelek száma is. S akkor még nem beszéltünk arról a több tízezer autóhitelesről, aki jelzáloghitele mellé – nem banktól, hanem lízingcégtől vagy más pénzügyi szolgáltatótól – vett fel kölcsönt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.